Nagy fogás Tiszadögön. Egy tanya udvarán százezer liter cukorcefrét tartalmazó tartályokat találtak a pénzügyőrök Fotó: MTI
A répacukor borágazatban befutott "karrierje" a hatvanas évek közepén kezdődött. A magyar bort korlátlan mennyiségben felvásárló orosz piac igényeit ki kellett elégíteni, akár bőséges volt a szőlőtermés, akár nem. A kistermelők valójában a borászattal foglalkozó állami és szövetkezeti szektorban tanulták meg, hogyan lehet vízből és cukorból bort készíteni. Az ott dolgozók átadták tapasztalataikat szomszédaiknak, ismerőseiknek, s rövid idő elteltével már minden gazda megtanulta a nem éppen dicséretes tevékenység fortélyait. Ebben az időben a nagyobb borászatokba kamionokkal hordták a cukrot, a kistermelők meg autóval, lovaskocsival, talicskával. A tisztességes bortermelői hagyományokon nevelkedett szőlősgazdák körében is elfogadottá vált a termés "megnyújtása". A kipréselt musthoz hozzáadtak pár hektó cukros vizet, általában olcsó citromsavval pótolták a hígításból eredő savhiányt, s erjedés után már senki sem tudta megállapítani a bor és a víz arányát. Az ilyen módon megnövelt jövedelmezőségtől sokan vérszemet kaptak, és értékesítés után a visszamaradt borseprőre újra cukros vizet öntöttek. Egy korabeli adoma szerint, ha megkérdeztek egy környékbeli szőlősgazdát, mennyi bora termett, ő így válaszolt: 100 hektó, ebből eladtam 150-et, és nekem is maradt a pincében 20 hektó.
A hetvenes években új igénnyel állt elő az orosz piac. A 45-50 százalékos vodkához szokott fogyasztók nem igazán díjazták az alacsony alkoholtartalmú asztali borokat, és a savtartalommal sem voltak kibékülve. Ha nekik erős és édes bor kell, megkapják! – mondták az exportőrök. Valamelyik borászatban kitalálták a "desszertbor" elnevezést a 18 százalékos alkoholtartalmú, vermutszerűen édes kotyvalékra, és megkóstoltatták az orosz importőrökkel. Ez igen! – lelkendeztek a kereskedők, és vagonszámra rendelték a borászati üzemektől a borhoz már egyáltalán nem hasonlító italt.
Az ehhez szükséges cukormennyiséget a szövetkezetek és állami gazdaságok egyenesen a gyárból szállították telephelyükre, az ugyancsak megnövekedett kistermelői keresletet azonban az ABC-üzletek már nem tudták biztosítani. A bortermelő vidékeken sorban nyíltak a cukorboltok, ahonnan már a két-három hektáron gazdálkodó szőlőtermelők is teherautóval vitték a cukrot. Ezek az üzletek nem igényeltek nagy beruházást, nem építettek óriási raktárakat, inkább jó cukorgyári kapcsolatokra volt szükség. Először családi házak garázsaiban, majd alig 30-40 négyzetméternyi "üzletházakban" árulták a cukrot. Itt felhalmoztak ugyan néhány mázsányi édességet a kisebb tételben vásárlók számára, de a 20-30 mázsa feletti mennyiséget igénylő vevőket már ők is a gyárból elégítették ki. Természetesen kiskereskedelmi áron. Óriási hasznot könyvelhettek el ezek a boltok, még akkor is, ha a konkurencia miatt 1-2 forinttal olcsóbban adták az árut, mint az élelmiszerüzletek. A néhány négyzetméteres üzlethelyiségek mellett csakhamar sok százmilliós, vagy éppen milliárdokat érő épületek nőttek ki a földből. Gyakran már álltak a falak, de tulajdonosuk még nem tudta, hogy mire fogja használni. Lényeg, hogy valamibe befektesse a cukron szerzett pénzét.
A bortörvény és a jövedéki törvény szigorításával úgy tűnt, befellegzett a cukorkereskedelemnek. A boltok döntő többsége bezárt, de megmaradtak a cukorgyári kapcsolatok. Ezeket kihasználva jut el a borhamisításhoz szükséges és nélkülözhetetlen cukor az illegális borkészítőkhöz. Paradoxon, hogy a vámhatóság felderítései is a cukorgyártók és forgalmazók malmára hajtja a vizet, mert a lefoglalt cukorcefre helyett újat kell készíteni, amihez ismét cukrot kell vásárolnia a borkészítőnek. Menynyi cukor kerül évente a borágazatba? Elképzelhető, ha tudjuk, hogy a hamis bor készítése során 1 hektoliter vízben 20 kg cukrot kell feloldani. Magyarországon évente legalább 1 millió hektoliter hamis bor készül. Ez 20 ezer tonna cukrot igényel, amihez hozzájön még a bortörvény által engedélyezett mennyiség. Nem véletlen tehát, hogy a cukorlobbi igyekszik megakadályozni minden ellenőrzésre vonatkozó törekvést. A problémát jól ismerő országgyűlési képviselők úgy igyekeztek javaslataikat megfogalmazni, hogy a háztartásokat, méhészeket, édesipari termékeket gyártó vállalkozásokat mentesítsék az elszámolási kötelezettség alól. Egyik verzió szerint csupán 50 kg feletti cukorvásárlás esetén kellene igazolni a felhasználást, egy másik szerint a cukor 5 kg feletti mennyisége kerülne jövedéki termékkörbe. A törvényhozás azonban ez idáig nem volt fogékony ezekre a javaslatokra, de mást sem tudott kitalálni helyette. A hamisítók pedig korlátlan mennyiségben vásárolhatják továbbra is a cukorcefre nélkülözhetetlen alapanyagát.
2003. 07. 11. (VII/28)
