"Lesznek még jobb napok" Megindító beszédet intézett a brit nemzethez a királynő
Az első beszédét 1940-ben mondta még kislányként
"Lesznek még jobb napok" Megindító beszédet intézett a brit nemzethez a királynő

Fotó: Youtube/TheRoyalFamily

2020. 04. 05.
Mindössze az ötödik alkalom, hogy ilyen beszédet intézett a brit nemzethez II. Erzsébet királynő, akinek a bejelentkezését a televíziók, rádiók és a közösségi oldalak is egyszerre sugározták helyi idő szerint 8 órakor. 

A királynő a beszédében hangsúlyosan kiemelve megköszönte a fegyelmezettségét a társadalomnak, megjegyezve ugyanakkor, hogy "reméli mindenki büszkén tekinthet majd vissza arra, hogy miként reagált erre a kihívásra". Emlékeztetett első rádiós üzenetére is, amit még testvérével Margarettel intéztek a nemzethez a második világháború során. 

Erzsébet köszönetet mondott minden dolgozónak, akik valamilyen módon hozzájárulnak a járvány elleni védekezéshez. Kiemelte, hogy azok, akik betartják a távolságtartásra és otthon maradásra vonatkozó előírásokat, rengeteg családot kímélnek meg a veszteség és gyász fájdalmától. 

Az előre felvett beszéd alatt illusztrációként felvételeket is lejátszottak például arról, hogy miként tapsolták meg különböző helyszíneken az egészségügyi dolgozókat. A királynő a nemzet egységéről beszélt. 

Üzenetét lelkesítéssel zárva, kijelentve: a koronavírus elleni küzdelemben "sikerrel fognak járni" és utalva Vera Lynn háborús dalára - biztosította a nemzetet, hogy "újra találkozni fognak."

(A nyitókép forrása: Youtube/TheRoyalFamily)

---

Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Fizessen elő most a digitális, vagy akciósan a nyomtatott formátumra! Részletek a hetek.hu/elofizetes oldalon.

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!