hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Új terrorállam
Al-Kaida emirátus alakulhat Szíriában

2016. 05. 12.
Az al-Kaida első szuverén állama alakulhat meg Szíria északi részén. A nemzet­közi terrorhálózat helyi ágazata lassan, de biztosan vetette meg lábát a térség­ben, kihasználva, hogy az elmúlt években a figyelem inkább az Iszlám Államra irányult. Pedig a két gyilkos csoport között csupán taktikai különbségek vannak, a célkitűzésük ugyanaz: az iszlamista emirátus létrehozása. Ha az al-Kaida is sikerrel jár Szíriában, és független állammal fog rendelkezni, akkor sokkal nagyobb fenyegetést fog jelenteni a világra nézve, mint jemeni vagy afganisztáni működése során bármikor.

Az al-Kaida arra készül, hogy kikiáltsa saját szuverén álla-mát Szíriában – figyelmeztet a Közel-Kelet Intézet egyik vezető munkatársa. Charles Lister a Foreign Policy magazinban közölt részletes beszámolót arról, hogy a nemzetközi terrorhálózat hogyan építi ki erőbázisát Szíriában, az Iszlám Állam elleni nemzetközi kampány árnyékában. Mint írja, a két csoport nem sokban különbözik egymástól, eltérések inkább a taktikában láthatók. Míg az Iszlám Állam gyorsan kiterjesztette ellenőrzését a meghódított területek felett, és felállította önálló kalifátusát, addig az al-Kaida hosszú távú terv alapján tevékenykedik. Először befolyásukat és elfogadottságukat igyekeznek megerősíteni azokban a térségekben, amelyeket uralmuk alá akarnak vonni. Ezt a stratégiát Jemenben kezdték alkalmazni 2011-ben, majd egy évvel később Maliban. De a végső céljuk ugyanaz, mint az Iszlám Államnak – ez pedig az iszlamista emirátus létrehozása.

Leányvállalat

Szíriában az al-Kaida „leányvállalata”, az al-Nuszra Front öt éve ügyködik csendben az önálló állam megalakításán, amihez most Lister szerint nagyon közel kerültek. A terrorszervezet 2013 közepén kezdett ráerősíteni Szíriára, miután az al-Nuszra Front külföldi harcosainak többsége átállt az Iszlám Államhoz. A közel-keleti országba több hírhedt al-Kaida-veterán és -vezető érkezett. Egy időre mérsékeltebbnek tűnő álarcot öltöttek magukra – állítólag erre maga Ajman al-Zavahiri terroristavezér is utasítást adott –, hogy a szíriai ellenzék berkein belül elfogadottá váljanak. 2015 márciusa és júniusa között vezető szerepet vállaltak abban, hogy Idlib tartományból kiűzzék Bassár el-Aszad elnök erőit, ezzel is bizonyítva, hogy nélkülözhetetlen szövetségesek a szíriai rezsim elleni harcban. Miután katonai erejük meghatározó lett a térségben, megkezdhették befolyási övezetük fokozatos kiépítését. Létrehozták például az úgynevezett „Felszabadított Kerületek Adminisztrációját” – ez a testület többféle kormányzati tevékenységgel lett megbízva. 

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!