Miközben az ország még nem ocsúdott fel a barbár támadásból, amelyben Michael Adebolajo és Michael Adebowale a nyílt utcán hentesbárddal és késekkel mészároltak le egy katonát, a hétvégén két hasonló jellegű támadás történt. Szombat este Párizs egyik legforgalmasabb helyén, a Défense negyedben szúrtak nyakon egy katonát felfegyverzett bajtársai mellett – a tettest szerda reggel elfogták –, vasárnap délután pedig a yorkshire-i Full Sutton börtönében késeltek meg egy börtönőrt. Miközben a technikai részletekről egyre több információ derül ki – például az, hogy Adebolajo Kenyán keresztül próbált egy szomáliai terrorszervezethez csatlakozni –, előtérbe került a radikalizálódás ideológiai menetrendjének témája. Nagy-Britanniában egyre több húszas-harmincas éveiben járó férfi csatlakozik egy-egy gyűlöletprédikátor által vezetett csoporthoz, ahol aztán a kezdeti radikalizálódás után a cselekvés útjára lépnek. Nem Adebolajo volt például az egyetlen terrorista Anjem Chou-dary, az ismert gyűlöletprédikátor csoportjában. A The Guardian beszámolója szerint a múlt hónapban három embert ítéltek összesen húsz évre terrorista akciók szervezése miatt, akik mindhárman Choudary előadásait látogatták. Egyikük éppen az ő hatására tért át 2010-ben az iszlám vallásra.
Tekintettel arra, hogy a gyűlöletprédikátorok előszeretettel térítenek az egyetemeken, a felsőoktatási intézményeket tömörítő Universities UK kampányt kezdeményezett, melynek keretében segítséget nyújtanak a diákoknak, a diákszervezeteknek és oktatóknak ahhoz, hogy az egyetemektől távol tudják tartani a szélsőséges tanok hirdetőit. Az ügyben megszólalt Boris Johnson, London polgármestere is (képünkön jobbra), aki a The Daily Telegraphnak írt cikkében emelte ki, hogy az egyetemeknek jobban ellenőrzésük alatt kell tartaniuk a berkeikben működő iszlám társaságokat. Boris Johnson kommentárjában egy konkrét eseményre is utalt, amelyet a University College London falain belül tartott az Iszlám Oktatási és Kutatási Akadémia március 9-én: a rendezvényen a szervezők külön ültették a nőket és a férfiakat. Johnson szerint „hatalmas hiba szegregált rendezvények megtartásának engedélyezése állami intézmények falain belül. Ha a meghívott előadó valamilyen iszlamista »darabot« akar előadni – erőszakra buzdít vagy csak igazolja az erőszakot –, akkor az egyetemnek a rendőrséghez kell fordulnia”. Johnson szerint a politikusoknak különbséget kell tenniük az iszlám vallás és az iszlamizmus vírusa között. „Az iszlamisták saría törvénykezést meg más zavaros dolgokat, de legfőképpen mások feletti hatalmat akarnak. Ezért vadásznak a magukat a társadalomból kivetettnek látó
fiatalemberekre… Ezeknek az iszlamista evangélistáknak semmi elkötelezettségük nincs az iránt a nyugati társadalom iránt, amelyben élnek, és amelynek segélyrendszerét kihasználják… egyetlen céljuk a szexista és homofób muszlim kalifátus.”