Tony Blair, aki 1997 és 2007 között volt hatalomban, leköszönése óta évi 70 ezer fontos miniszterelnöki nyugdíjat kap, további 115 ezer fontot pedig közfeladatai elvégzésének a biztosítására. Újabb 250 ezer fontba kerül Tony Blair folyamatos védelmének az ellátása, bár az elmúlt napokban úgy tűnt, hogy ezt a számlát feleslegesen állják az adófizetők (lásd lenti írásunkat). A Daily Mail cikke szerint a Tony Blairt követő két miniszterelnök, Gordon Brown, illetve David Cameron lemondott a miniszterelnöki nyugdíjról, és azt nem kívánják a jövőben sem igénybe venni, mivel azt túl nagyvonalúnak tartották a gazdasági válság közepette.
A gazdasági válság kitörését követően Gordon Brown évi 197 ezerről 150 ezerre csökkentette saját miniszterelnöki fizetését, ebben követte őt David Cameron, aki 150 ezerről 142 500 fontra nyeste vissza a miniszterelnöki fizetés éves összegét.
Tony Blair tanácsadóként igen jól keres, politikai tanácsadásból és beszédekből csak az elmúlt évben mintegy 20 millió fontos bevételre tett szert. Mindeközben cége, a Tony Blair Associates is több milliós évi bevételt könyvelhet el. Ennek fényében érthető, hogy sokan kritizálták amiatt, hogy nem mondott le az állami juttatásokról. A kritikákat Tony Blair azzal hárította el, hogy „ha a pénzcsinálás érdekelne, akkor sokkal többet keresnék”. A volt brit miniszterelnököt valószínűleg továbbra is egy dolog érdekli igazán, ez pedig a politika. Egy a BBC Radio 4 számára adott interjúban Blair arra célzott, hogy az Európai Unió elnöki pozíciójára vágyakozik. „Valahol messze-messze az úton megtörténhet”, válaszolta arra a kérdésre, hogy lenne-e az EU elnöke, ha megválasztanák. „Legutoljára, amikor az EU-elnökség kérdése felvetődött, elfogadtam volna, ha felajánlják. Jelen pillanatban nem gondolkozom azon, hogy visszatérjek a politikába, az európai politikába.”