Bizarr pillanat: míg Breivik ítéletének felolvasása után a lövöldözés túlélői egymás nyakába borulnak, néhány lépéssel távolabb maga az elkövető is elégedetten mosolyog. A megszólaltatott áldozatok később kifejtették: megfelelőnek tartják a bírói döntést, amely nyilvánvalóvá teszi, hogy a gyilkos nem őrült volt, hanem sokkal inkább gonosz, és viselnie kell a felelősséget tetteiért.
Arról azonban nem esett szó, hogy épelméjűnek nyilvánítva ötvenes éveiben könnyedén kisétálhat majd a börtöncellából, míg ellenkező esetben egy életre bezárhatták volna az őrültek házába. Erről a lehetőségről maga Breivik úgy nyilatkozott, hogy „rosszabb lenne, mint a halál”. A nagy ambíciókkal rendelkező tömeggyilkos ugyanis képtelen lett volna elviselni, hogy egyszerűen őrültként leírja, és elfelejti a társadalom. Így azonban büszkén dolgozhat majd háromszobás, televízióval, számítógéppel és kondirészleggel ellátott börtönlakosztályában a 21. század Mein Kampfján. Az ultranacionalista Breivik egyébként nem hozott volna ilyen enyhe ítéletet: úgy nyilatkozott, hogy ha ártatlan, akkor felmentést érdemel, amennyiben viszont bűnös, a halálbüntetés volna a logikus büntetés.
Első utódját már le is tartóztatta a cseh rendőrség. Azt még vizsgálják, hogy az ostravai férfi bármilyen kapcsolatban állt-e a norvég mészárossal, az egyik nyomravezető jel azonban kétségkívül az volt, hogy e-mailjeiben Breivik nevét használta. A 29 éves férfi lakásán fegyvereket, lőszereket és egy rendőrruhát is találtak, ami arra utal, hogy a merénylő a norvég mintára akarta megszervezni a merényletet. Emellett robbantást is tervezett: amikor letartóztatták, éppen egy távirányítós detonátor volt nála.
Eközben Norvégiában nyilvánosságra hozták azt a jelentést, amely a rendőrség felelősségét vizsgálta az oslói és utoyai gyilkosságok kapcsán. Oeystein Maeland rendőrfőnök – akit néhány nappal a merénylet előtt neveztek ki erre a posztra – már korábban leszögezte, hogy az igazságügyi minisztérium jelentésétől teszi függővé maradását vagy távozását. Miután Grete Faremor igazságügyi miniszter egy televíziós vitában nyilvánosságra hozta, hogy a szakértők szerint a merényletet meg lehetett volna előzni, három nappal később Maeland lemondott. A jelentés leginkább a rendőrség lassú és szervezetlen reakciójára hívja fel a figyelmet.