David Cameron elsősorban Andy Coulson miatt került nehéz helyzetbe, akit pártja azt követően alkalmazott legfőbb médiastratégaként, hogy 2006-ban lemondásra kényszerült a telefonlehallgatási botrány miatt. Mindeközben az is kiderült, hogy Cameron jó kapcsolatot ápolt Coulson korábbi főnökeivel. Már megválasztása után három héttel fogadta Rebekah Brooksot, aki később a miniszterelnök születésnapi partijára is meghívót kapott. Cameron ugyanakkor többször találkozott Rupert és James Murdochkal is - a brit miniszterelnök szemmel láthatóan jó kapcsolatot ápolt a News International vezetésével. Jelen pillanatban az elsődleges politikai kérdés, hogy destabilizálhatja-e ez vezetői szerepét a kormány élén.
Ha Cameronnak nem is kell lemondania, a telefonlehallgatási botrány legkésőbb a 2015-ös választásokon visszaüt rá. Ed Miliband, a Labour vezetője igyekszik is kihasználni a helyzetben rejlő politikai lehetőségeket: a telefonlehallgatási botránnyal végre olyan ügy került terítékre, amelyben nap mint nap exponálhatja magát.
Miliband nemrég lett az ellenzéki Labour első számú vezetője, és rácáfolva az „új seprű jól seper" elvre, eddig nem nagyon sikerült magához ragadni a kezdeményezést politikai területen. Ezzel az üggyel azonban fókuszba került. A most folyó politikai csatározással Miliband megszilárdíthatja pártvezéri helyzetét, megakadályozva, hogy a baloldal új vezetőt keressen a választásokra. 2015-re azonban ez a botrány mindenképpen le fog csengeni, Ed Milibanddel viszont a legtöbbek szerint a párt nem lesz képes megnyerni a választásokat.