hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az új Egyiptom hangja
„A holokauszt hazugság” – mondta Budapesten a liberális pártvezető

2011. 07. 15.
Az új Egyiptom lehetséges jövőbeli elnökeként mutatták be Budapesten azt a kairói politikust, aki a Demokratikus Átalakulásért Intézet (ICDT) által rendezett Tom Lantos-emlékkonferencia egyik előadója volt. A rendezvényt a Külügyminisztérium is támogatta, és Martonyi János külügyminiszter nyitotta meg. Ahmed Ezz el-Arab a rendezvény szünetében interjút adott a Washington Times tudósítójának. A legnagyobb liberális egyiptomi párt alelnökének szavai bejárták a világsajtót – nem véletlenül.

„A holokauszt hazugság”, „Anna Frank naplója hamisítvány”, „szeptember 11-ét Amerikában tervezték”, „Obama a fekete nyúl, akit a megfelelő időben előhúztak a kalapból” – többek között erről nyilatkozott Ezz el-Arab az amerikai lapnak. A konferencia szervezői utólag nyilatkozatban elhatárolódtak az egyiptomi politikus szavaitól. Kurt Volker volt amerikai NATO-nagykövet – aki szintén a konferencia előadója volt – lapunknak azt mondta: a szervezőknek illett volna tájékozódni a meghívott előadók nézeteiről. „Több témában vitatkoztam Ezz el-Arab úrral a konferencia során, így például az Egyesült Államok szerepéről, de az előadásában nem beszélt a holokausztról. Én is csak utólag a Washington Timesból értesültem, hogy miket nyilatkozott Budapesten. Ezek után nem hiszem, hogy megválasztanák egyiptomi elnöknek. Ha azonban hasonló gondolkodású ember kerül be a kormányba, úgy vélem, hogy az amerikai kormánynak meg kell mondania, hogy nem dolgozik együtt ilyen személyekkel” – nyilatkozta Kurt Volker.
Az amerikai lap honlapján az interjú hangfelvételét is közzétette. Ebben Ahmed Ezz el-Arab, a legbefolyásosabb egyiptomi liberális párt, a Wafd alelnöke többek között ezt mondta: „A holokauszt egy hazugság. 2,4 millió zsidó élt német megszállás alatt. Ha mindet kiirtották, akkor honnan jött a többi 3,6 millió?” – állította az egyiptomi politikus, aki elismerte, hogy a nácik „több százezer” zsidót megöltek. „De a gázkamrák és az élve megnyúzott emberek, meg a többi történet mind mese”. Ezz el-Arab hozzátette, hogy a holokauszt a nyugat „szent tehene”, és szerinte szégyen, hogy büntetőtörvényekkel fenyegetik ennek kétségbevonását.
Ezz el-Arab az interjúban kétségbe vonta Anna Frank naplójának a hitelességét is. Elmondta, hogy a művet Stockholmban, doktori tanulmányai alatt részletesen tanulmányozta. „Istenre esküszöm, hogy hamisítvány. A lány ott járt, de az emlékiratai hamisítások.” – mondta az egyiptomi politikus.
Az interjúban a Wafd-párt alelnöke elmondta, hogy szerinte nem a közelmúltban likvidált Oszama bin Laden állt a szeptember 11-ei terrortámadások mögött. A lehetséges felelősként az egyiptomi politikus „a CIA, az izraeli Moszad és az amerikai ipari-katonai komplexum” nevét említette, hozzátéve, hogy ha bin Ladennek valóban lett volna lehetősége ilyen támadásokat elkövetni, akkor „többre ment volna, ha egy repülőgéppel a kneszet épületére száll le”.
Ezz el-Arab szerint az Egyesült Államokat irányító értelmiségi elit választatta meg elnöknek Barack Obamát. „Obama egy kedves arc, akit felneveltek, hogy a megfelelő időben mint fekete nyulat előhúzzanak az amerikai kalapból.”
Az iraki megszállásról az egyiptomi politikus azt mondta, hogy „izraeli állampolgársággal rendelkező, zsidó vallású és kettős identitású amerikai katonák” a babiloni fogság idejéből származó zsidó régészeti leleteket loptak el és csempésztek Jeruzsálembe. Ezz el-Arab szerint azért ásták el ezeket a városban, hogy megerősítsék a Jeruzsálemmel kapcsolatos zsidó történelmi igényeket. „Ez a műkincsrablás nem a feketepiacon való eladásért történt. Amit Bábelből elvittek, azt szerintem szándékosan lopták el, hogy elássák azokat az al-Aksza mecset alá, és amikor majd megtalálják őket, azt mondhassák, hogy »Itt állt a (zsidó) Templom«. A politikus ugyanakkor elismeri, hogy létezett egykor zsidó szentély Jeruzsálemben, és tudomásul veszi azt, hogy Palesztinában izraeli zsidók élnek. A Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatója, Várkonyi László nagykövet az interjú nyomán közleményben határolódott el a meghívott előadótól.
Az interjút elítélte Izrael amerikai nagykövete is. Michael Oren szerint az egyiptomi pártvezető szavaiból is látszik, hogy a demokratikus lehetőségek mellett milyen kockázatokat hordoz az „úgynevezett arab tavasz”. A nagykövet szerint „ma senki nem tudja, hogy mi megy végbe Egyiptomban”.
A liberális, világi államot hirdető Wafd pártot eredetileg 1919-ben alapították Egyiptomban. 1952-ben feloszlatták, majd 1983-ban Hoszni Mubarak újra engedélyezte a működésüket. A Mubarak-rezsim idején ők alkották az elnök pártjával szemben álló névleges ellenzéket. Mubarak bukása után a Wafd az iszlám kalifátust és a saríatörvények bevezetését célul kitűző radikális Muzulmán Testvériség után a második legerősebb politikai pártként lépett fel. Júniusban bejelentették, hogy koalíciós megállapodást kötöttek a Testvériséggel, hogy tizenhat további politikai erővel közösen indulnak az ősszel esedékes választásokon. Céljuk az, hogy olyan széles körű egységkormányt alakítsanak, amely felváltja a jelenlegi átmeneti hatalmat Egyiptomban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!