hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Palesztin egység Izrael ellen

2011. 05. 12.
Három nappal Oszama bin Laden likvidálása után megbékélési megállapodást kötött a két legnagyobb palesztin mozgalom, a Fatah és a Nyugaton terrorszervezetként nyilvántartott Hamasz, ami nem hajlandó lemondani Izrael elpusztításáról, nem ítéli el a terrorizmust, és nem fogadja el a korábbi békemegállapodásokat. Ezzel szemben ragaszkodik a palesztin menekültek visszatéréséhez Izrael területére, és követeli a terroristáknak tartott izraeli telepesek megbüntetését.

Eksztatikus örömmel fogadták a gázaiak, hogy megbékélt egymással a Hamasz és a Fatah. Az autók dudáltak, és négy év után most elször elkerültek a Fatah zászlói. A Hamasz terrorszervezet 2007-ben puccsal vette át az uralmat az övezetben, utána betiltottak a rivális mozgalomhoz köthet mindenfajta jelképet. Kairóban az egyiptomi titkosszolgálat és az egyre befolyásosabb Muzulmán Testvériség közvetítésével született meg a megállapodás, amely alapján független politikusokból álló palesztin kormány alakul. Egy éven belül pedig parlamenti és elnökválasztást tartanak. „Bejelentjük, hogy örökre vége a megosztottság négy sötét évének” – mondta Mahmúd Abbász palesztin elnök. A palesztinok azt remélik, hogy ezzel minden akadály elhárult az önálló palesztin állam kikiáltása ell. A Fatah vezetje szerint „etnikai tisztogatás zajlik Jeruzsálemben… Népünk hsiesen kiállt a gyarmatosítással és a telepesekkel szemben”. Abbász „testvéreknek, közös családnak” nevezte a Hamaszt, egy szóval sem említette viszont a palesztin terrortámadásokat, amelyeknek Oszama bin Laden halállistáját megközelít, több mint kétezer izraeli civil áldozata volt az elmúlt évtizedben.
Az izraeli miniszterelnök viszont a terrorizmus nagy gyzelmeként értékelte a megegyezést. „A béke távolabb került azzal, hogy Abbász megbékélt azzal a szervezettel, amely elkötelezte magát Izrael elpusztítása mellett, és rakétákkal támadja városainkat” – mondta Benjamin Netanjahu. Az izraeli miniszterelnök Európában tárgyal, hogy meggyzze a brit, illetve francia vezetket: ne ismerjék el az új, Hamasz–Fatah-kormányt. (atv.hu)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!