hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Terrorriadó Belgiumban

2010. 12. 03.
Terrorakcióra készülő dzsihádista csoport tagjait tartóztatatta le a belga rendőrség Antwerpenben. A gyanúsítottak között heten több állampolgárságúak voltak, nevezetesen belga, holland és marokkói, egyikük pedig csecsen származású volt. A belga ügyészség nyilatkozata szerint a dzsihádisták terveiben eddig meg nem nevezett belgiumi célpont elleni merénylet szerepelt, aminek az előkészületei során az Andzsar al-Mudzsahedin szélsőséges iszlámista internet honlapot is használták.

A belga hatóságok beszámoltak arról is, hogy a nyomozások kapcsán Spanyolországban, Marokkóban és Szaúd-Arábiában is voltak letartóztatások. Az őrizetbe vettek köre is jelzi, amit a belga rendőrség is megerősített, hogy nemzetközi terrorhálózat tagjairól van szó, akik csecsen kapcsolatokat is ápoltak és a Kaukázusi Emírség csecsen terrorszervezet finanszírozásában is részt vállaltak.
Biztonsági szakértők néhány hete figyelmeztettek, hogy az al-Kaida az indiai Mumbaihoz hasonló terrorakciók végrehajtását tervezi európai nagyvárosok ellen. Az USA már október elején figyelmeztette állampolgárait, hogy terrorveszély miatt lehetőség szerint kerüljék az európai nagyvárosokat. Brüsszel is a dzsihádisták célkeresztjébe került. Az unió fővárosa, a NATO és az uniós intézmények, a Bizottság, a Tanács és a Parlament, valamint számtalan más nemzetközi szervezet székhelye, kiemelt diplomáciai találkozóhely, ami egyúttal elsőrendű terrorista célponttá is teszi. Havi rendszerességgel fordulnak meg itt Európa és a világ vezető politikusai, így egy sikeres terrorakció következményei beláthatatlanok lennének. Természetesen emiatt kiemelt védelmet is élvez, amint azt a három éve zajló, letartóztatásokkal tarkított terrorelhárító nyomozások is jelzik.
Szakemberek számításai szerint 2030-ra Brüsszelben a muzulmán lakosság többségbe kerül. A brüsszeli ULB szabadegyetem vitafórumot szervezett arról, hogyan lehet felkészülni a muzulmán többséggel való együttélésre Európa fővárosában. Távolról sem Belgium az egyetlen, ahol a muzulmán lakosság demográfiai robbanása a következő évtizedekben alapvetően változtatja meg a nagyvárosok populációját és ezzel teljes arculatát, illetve élhetőségét. Párizs, London, Amsterdam – és a sort hosszan folytathatnánk – hasonló kihívás előtt áll, amire még nincsenek felkészülve ezek az európai világvárosok. Brüsszelben a nagymecset stratégiai fontosságú helyen a Schuman téren, az uniós intézmények árnyékában épült, ezzel is jelezve, hogy a muzulmán lakosság nem szeretne örökké kisebbségben és a hatalom perifériáján élni Európában sem. A nagymecsetben lévő muzulmán kulturális centrum 350 ezer látogatót fogadott 2008-ban. Az unió fővá­rosában 77 mecset található, az állami iskolák tanulóinak 20 százaléka muzulmán és az újszülötteknek leggyakrabban adott név a Mohamed, a LaCapitale című brüsszeli lap szerint.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!