hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az ottomán fordulat
Törökország kezdeményezésére új nemzetközi tengely van kialakulóban

2010. 06. 11.
Az ázsiai országok isztambuli csúcstalálkozóján az iráni elnök megköszönte a török kormánynak, hogy flottát küldött a gázai blokád áttörésére. A Bizalomépítés és Együttműködés Ázsiában elnevezésű találkozón részt vett többek között Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök, továbbá a szír és az afgán elnök, valamint több közép-ázsiai szovjet utódállam vezetője. Elemzők szerint Törökország kezdeményezésére egy új nemzetközi tengely van kialakulóban, amelynek stratégiai célja, hogy Izraelt világméretekben elszigetelje és katonailag ellensúlyozza.

A flottaincidens nyomán olyan helyzet alakult ki, „amelyben neki kell látnunk közösen egy új világrend megtervezésének" - mondta Mahmúd Ahmadinezsád az isztambuli csúcstalálkozón. Az iráni elnök szerint az új korszakban már nem kell számolni Izraellel, mivel a cionisták személyesen az „ördög követei", akik félrevezetik a világot, és a „brutális gázai mészárlással" Izrael elveszítette a létezéshez való jogát. Irán nem először beszél a „cionizmus nélküli világ" víziójáról, Jeruzsálemben azonban egyre nagyobb aggodalommal figyelik Törökország irányváltását.

A barátságnak vége

Izrael 1991-ben nagyköveti szintre emelte a diplomáciai kapcsolatokat Törökországgal, és hosszú éveken keresztül úgy tekintett az Amerika-barát, NATO-tag államra, mint amely az egyetlen muzulmán szövetségese a környező arab országokkal való konfliktusában. A két állam között virágzottak a szabadkereskedelmi kapcsolatok, tömegével utaztak izraeli turisták a Török Riviérára (2003-ban 320 ezren), és a két ország hadseregei évente több közös hadgyakorlatot is tartottak. Izrael információkkal segítette Törökországot Öcalan kurd szeparatista vezér elfogásában, és Ankara is adott át terrorizmus elleni információkat Szíriáról, Irakról és Iránról.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!