Az EU igyekszik minden téren kiaknázni a szorongató gazdasági válság nyomában fellépő politikai lehetőségeket. A múlt héten döntés született a Keleti Partnerség elindításáról, ami a Mediterrán Unióhoz hasonlóan kiemelt partnerként kezelne hat volt szovjet tagállamot, Ukrajnát, Grúziát, Moldáviát, Azerbajdzsánt, Örményországot és bizonyos feltételek esetén Fehéroroszországot. A válság által talán leginkább megtépázott keleti régióban úgy kell az EU 600 millió eurós támogatása, mint egy falat kenyér. Franciaország megpróbálta az összeget lefaragni, mivel elsősorban a Nicolas Sarkozy által favorizált Mediterrán Unióban gondolkodik, és inkább abba az irányba terelné a figyelmet no meg a pénzt. Ezúttal azonban nem sikerült gyengítenie a Keleti Partnerségen. A megszavazott pénzügyi keret 2013-ig szól, és olyan feltételekhez köti a támogatást, mint a további demokratizálódás, az emberi jogok és a szólásszabadság tiszteletben tartása és persze az unió felé való nyitottság erősítése. Az EU részéről ebben a tekintetben a legnagyobb kételyek Fehéroroszországot illetően vannak, ennek ellenére a „saját utas" Lukasenko-rezsim is a partnerség keretein belülre került. A Keleti Partnerség a jövőben komoly fricska lehet Oroszország számára, hiszen nyilvánvaló célja, hogy az érintett volt szovjet tagállamokat fokozatosan kivonja „a nagy testvér", Moszkva gyámkodása alól, hogy az unióhoz szorosabban kötődve ütközőzónát képezzenek az orosz nagybirodalom újjáélesztésére vonatkozó putyini ambíciókkal szemben. A Keleti Partnerség gondolata az orosz-grúz konfliktus után született meg. Hasonlóan a Mediterrán Unióhoz, az érintett tagállamok gazdasági, társadalmi állapota és esetenként politikai berendezkedése nem teszi lehetővé az uniós tagságot, azonban a kiemelt támogatásokkal az EU az egész térség felett nagymértékben növelheti a befolyását.
Kijev uniós tagságról szőtt tervei évtizedekre is elúszhatnak a válság és az orosz politika által a csőd szélére sodródott Ukrajna számára. Az ország mégis stratégiai fontosságú uniós partner és kiemelt szereplő a térségben. Az unió szeretné, ha a jelenlegi nyugatbarát kormány megőrizné ingatag lábakon álló hatalmát, megakadályozva ezzel, hogy egy oroszbarát kormány megjelenésével Moszkva befolyása több száz kilométerrel nyugatabbra tolódjék. Az Európai Unió gázfogyasztásának 20 százaléka Ukrajnán keresztül érkezik, ez önmagában stratégiai partnerré emeli az országot. A héten Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna és az EU képviselői az ukrán gáztranzitrendszer modernizációjáról, amely a felmérések szerint mintegy 2,5 milliárd eurós befektetést igényel. Ukrajna nemcsak a gázszállítások modernizációjában számít az EU-ra, hanem bejelentették, hogy hozzáférést igényelnek ahhoz az 50 milliárd eurós pénzalaphoz is, amelyet az unió a pénzügyi válság miatt kátyúba került tagállami számára hozott létre.
Az EU nemcsak keleten használja ki a krízis nyomán fellépő politikai lehetőségeket. Az ír miniszterelnök Brüsszelben beszámolt a lisszaboni szerződésről szóló második népszavazásról, ami az előzetes közvélemény-kutatások alapján már az igenek többségével kecsegteti a centralizált unió híveit. Írország ugyan keresztbefeküdt a lisszaboni szerződés ratifikálásának, azonban az ír euroszkeptikusok kevésbé radikális része könnyen beadhatja derekát, mivel az unió „gazdasági csodájaként" jellemzett szigetországot is alaposan megtépázta a gazdasági válság. José Manuel Barroso egyenesen Izlandhoz hasonlította az íreket, pedig alig egy éve még arról beszélt, hogy az írek a gazdasági növekedés uniós mintaországa. Az írek Barroso kijelentését propagandafogásnak minősítették és visszautasították. A Libertas politikai mozgalom, az ír „nem" kampány egyik fő támogatója felháborítónak tartja, hogy az unió „piszkos trükkökkel helyezi nyomás alá az ír választókat". Declan Ganley, a szervezet elnöke nehezményezte, hogy az EU az adófizetők pénzéből 1,8 millió eurót költött az ír választók „oktatására". Mindazáltal Írország most jobban rá van szorulva az EU-ra, mint az elmúlt években bármikor, ezért kicsi az esélye, hogy újabb nemmel akadályoznák meg az unió szerkezeti reformját.
2009. 03. 27. (XIII/13)
