Fotó: Reuteers
A polgármesteri hivatal szóvivője a bemutatkozást követően azonnal elkezdi
sorolni a figyelmeztetéseket: „Ne próbáljanak meg hősködni. Ha megszólal a
riasztás, akkor maximum 15 másodpercük van arra, hogy fedezéket keressenek
maguknak. Ezt nagyon komolyan mondom, mert sokan nem akarják megérteni, hogy itt
frontvonalban élünk” – mondja Naomi Cohen szóvivő, miközben elindulunk, hogy
körbejárjuk Szderótot.
A fénykorában több mint huszonötezer embernek otthont adó város alig nyolc
kilométerre fekszik a Gázai övezet északi határától.
A települést a palesztin terroristák 2001 óta folyamatosan lövik házi készítésű
katyusa rakétákkal.
Első állomásunk a szderóti ren-dőrkapitányság. Az udvaron őrzik a városra kilőtt
rakéták maradványait – legalábbis azokat, amelyekből a robbanás után megmaradtak
nagyobb darabok. Az elmúlt 7 évben több mint 6000 – egy-másfél méter hosszúságú
– katyusa csapódott be Szderótban. A másfél méteres rakétákba a terroristák
robbanószert, valamint különféle repeszdarabokat és éles szögeket zsúfolnak,
hogy a pusztító hatásuk minél nagyobb legyen. A 10-15 kilométer hatótávolságú
fegyverekkel nem lehet pontosan célozni, de a folyamatos támadások az évek során
több mint száz házat romboltak le a városban. Egyetlen rakéta alkalmas arra,
hogy romba döntsön egy ilyen családi házat. Ha pedig a nyílt utcán csapódik be a
fegyver, a repeszdarabok száz méteres körzetben bárkit megölhetnek. A rakétákra
a gázai terroristák különböző feliratokat is elhelyeznek. Az egyik üzenet
Jeruzsálem, arab nevén al-Kudsz teljes felszabadítását ígéri a cionista
megszállás alól.
A rakétaháború teljesen felforgatta a város lakóinak az életét. A terroristák
különösen a gyerekekre vadásznak, és ezért a támadásokat igyekeznek a reggeli
iskolába menetel idejére összpontosítani. Naomi minden reggel három gyereket
visz az iskolába. „Összepakoljuk a táskákat, és aztán háromig számolunk, majd
kirohanunk az autóhoz, és amilyen gyorsan csak tudunk, igyekszünk az iskolához.
Közben imádkozunk, hogy a gázaiak csak ezt a tíz percet hagyják meg nekünk.”
Az iskola oldalát ilyen betonfallal erősítették meg, miután az egyik rakéta
néhány éve az épületbe csapódott. A gyerekek reggel nyolctól délután négyig nem
léphetnek ki az udvarra. Minden idejüket a bunkerré alakított tantermekben kell
tölteniük.
Sokan, akik tehették, már elköltöztek a városból, de a többség – önként vagy
kényszerből – de itt maradt. Akik maradnak, naponta azzal kell szembenézniük,
hogy életüket és vagyonukat romba döntheti egy palesztin rakéta.
Egy ötgyermekes családnak a házát ottjártunk előtt négy nappal érte találat. A
rakéta a legidősebb fiú, a 16 éves Nican hálószobájába csapódott. Bár az egyik
fal kidőlt és a szobában minden darabokra tört, Nican csodával határos módon
karcolásokkal megúszta a robbanást. A ház azonban lakhatatlanná vált. A család
most 20 kilométerre, egy askeloni hotelben kénytelen lakni, onnan jöttek vissza,
hogy a rommá vált épületből az értékeiket kimentsék. A családfő a terroristák
mellett az izraeli kormányt is felelőssé teszi a helyzetükért.
„Szombat éjjel egy hatalmas dörrenésre ébredtünk. Előrerohantunk, és láttuk,
hogy Nican szobájából füst ömlik ki. Minden odaveszett, de a fiú túlélte és ez a
legfontosabb. A kormány azonban semmit nem tesz értünk: azt ígérték, hogy
megvédenek bennünket, de minden nap érkeznek a rakéták. Különösen a kivonulás
óta rossz a helyzet” – mondja Eli Cohen.
A gázai kivonulást Ariel Saron rendelte el még 2005-ben. Az otthonukból
erőszakkal elhurcolt családok látványa megrázta az izraeli közvéleményt. A
terrorszervezetek, köztük a Hamasz és az Iszlám Dzsihád győzelemként ünnepelte a
kivonulást. Nem ok nélkül, hiszen azóta szinte zavartalanul folytathatják a
rakétatámadásokat.
Az állandó készültség súlyos károkat okoz a szderótiaknak és nem csak anyagi
értelemben. Maja Urilov tizenöt éve vándorolt be Oroszországból. Sikerült új
életet kezdenie Izraelben, de családja nem bírta a frontvonal megpróbáltatásait.
„Gyógyszereken élek, mióta itthagyott a férjem. Minden éjszaka rettegve fekszem
le, hogy mikor jön a következő riasztás. Nincs munkám és nem tudom, hogy mi lesz
itt velem.”
A város lakói közül sokan szenvedtek maradandó traumát a megpróbáltatások során.
Többségük azonban, mint a Cohen család is, mégsem adja fel. Azt mondják, ha
mindenki elköltözik, a terroristák elérik céljukat, Izrael elnéptelenítését.
Ezért maradnak, és titokban abban bíznak, hogy egyszer eljön a nap, amikor újra
biztonságban élhetnek majd.
(A
Szderótról készített riportfilm megtekinthető az ATV.hu oldalon)
2008. 06. 20. (XII/25)
