hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Páholyban vannak
Több tucat államfő tagja a francia szabadkőműves mozgalomnak

2008. 04. 30.
Míg külföldön többnyire misztikus szervezetként működnek a szabadkőműves páholyok, Franciaországban a nyilvánosság előtt is büszkén vallják nézeteiket. A mozgalom az elmúlt években dinamikus növekedésnek indult mind létszámban, mind politikai befolyásban. A francia páholyok térnyerése azonban nem áll meg az ország határainál, a korábbi francia Afrika elnökei közül mintegy tucatnyian tagjai valamelyik páholynak, és a terjeszkedés Kelet-Európa, illetve a Közel-Kelet irányában is zajlik.

A mozgalom sikerét és jelen-tőségét jól mutatja, hogy többen nemcsak a
kormányban, hanem a páholyukban is befolyásos pozíciót töltenek be.

2008. január 8-án kora délután Nicolas Sarkozy az Élysée-palota első emeleti
irodájában fogadta a legnagyobb francia szabadkőműves páholy, a Grand Orient
(Nagy Kelet) jelenlegi és négy korábbi nagymesterét: Jean-Michel Quillard-t,
Alain Bauert, Philippe Gugliel­mit, Patrick Kesselt és Jacques Lafouge-t.

A beszélgetésre azt kö­vetően került sor, hogy az elnök a megelőző napokban több
fórumon hangoztatta: módosítani akarja az érvényben lévő, meglehetősen szigorú
vallási törvényt. (Az 1905-ös törvény mindössze a katolikus és a zsidó vallást,
valamint a történelmi protestáns felekezeteket ismeri el.)

A kilátásba helyezett törvénymódosítás láthatóan felbőszítette a Grand Orient
nagymesterét, Jean-Michel Quillard-t, aki néhány nappal korábban a Nouvel
Ob­ser­vateur és a Liberation hasábjain vette védelmébe a jelenlegi törvényt,
majd megkérte a rend korábbi nagymesterét, Alain Bauert, hogy hozzon össze egy
találkozót az elnökkel. Bauer, annak ellenére, hogy nem tölt be kormányzati
pozíciót, jelentős politikai befolyással bír, Nicolas Sarkozyvel való jó
viszonyának köszönhetően. 18 évesen lett szabadkőműves, 26 éves korában Michel
Rocard akkori miniszterelnök tanácsadója, 38 évesen a Grand Orient páholy
nagymestere. Nicolas Sarkozy 2002-ben, röviddel belügyminiszteri kinevezése
előtt kérte fel a kriminológust, hogy segítse tanácsaival, ezt követően Alain
Bauer a belügyminisztérium kulcsemberévé vált. A Bauer által létrehozott
találkozó nem vezetett konkrét eredményre, mivel az elnök továbbra sem
szándékozik lemondani a törvénymódosításról – megállapodtak azonban, hogy
májusban vagy júniusban Nicolas Sarkozy ellátogat a Grand Orient rue Cadet-n
található párizsi székhelyére.

Nem Bauer az egyetlen szabad­kőműves Nicolas Sarkozy szűkebb környezetében.
Xavier Bertrand munkaügyi miniszter Bauerhez hasonlóan a Grand Orient tagja,
Brice Hortefeux, az elnök egyik legrégebbi munkatársa pedig a Grande Loge
Nationale Française (GLNF) nevű rend tagja, amely 27 ezer fős tagságával a
második legnagyobb rendnek számít Fran­cia­országban.

A nagy történelmi múlttal ren­-

delkező Grand Orient mintegy 50 ezer taggal bír – szemben a III. Köztársaság
idején számolt 30 ezer fővel –, tagsága évente ezerrel gyarapodik. „Ez a
növekedés már néhány éve tart, és semmit sem lassul. Az új belépők között sok a
középkáder, a szellemi szabadfoglalkozású, magas rangú tisztviselő, de a
legtipikusabb a negyvenes éveiben járó orvos, aki hosszú tanulmányai során
hozzászokott a kollegiális közösségekhez, ezt követően azonban hirtelen
magányosan érzi magát a ren­delőjében, és egy közösséget keres, ahol eszmét
cserélhet az élet dolgairól” – állítja Pierre Mollier, a párizsi szabadkőműves
múzeum igazgatója. A sza­bad­kő­műves páholyok tagságának legnagyobb részét még
mindig a közoktatásban dolgozók teszik ki, őket követik szorosan a rendvédelmi
szervek, a prefektúrák és a titkosszolgálatok alkalmazottai.

A francia páholyok befolyása azonban nem ér véget az ország határainál. Az
egykori afrikai francia gyarmatok elnökei rendre tagjai valamelyik szabadkőműves
páholynak, legtöbb esetben a GLNF-nek, szemben a gyarmati időkkel, amikor a
Grand Orient rendelkezett nagyobb befolyással ezen a területen. A GLNF
legfrissebb páholya a múlt év végén alakult a Közép-afrikai Köztársaságban. A
páholyról gúnyolódva írtak a francia lapok, neve ugyanis Szeretet és
szolidaritás – ez az, amiből nagyon kevés jutott a Közép-afrikai Köztársaságnak
az elmúlt viharos években. Az új páholy nagymestere nem más, mint François
Bozizé elnök, a beiktatási szertartást pedig Kongó-Brazzaville elnöke, Denis
Sassou-Nguesso vezette, aki a rend saját országbeli páholyának nagymestere.
Külön érdekesség, hogy Bozizé mindeközben az Új Jeruzsálem nevű, tavaly ősszel
pápai áldásban részesített felekezet magas rangú lelkésze.

Bozizé és Sassou-Nguesso mellett olyan további afrikai államfők is tagjai a
GLNF-nek, mint például Omar Bongo Ondimba (Gabon), Idriss Deby Itno (Csád),
Abdoulaye Wade (Szenegál), Blaise Compaoré (Burkina Faso), Amadou Toumani Touré
(Mali), Mamadou Tandja (Niger), Thomas Yayi Boni (Bénin), Paul Biya (Kamerun).
Míg az afrikai országokban a GNLF, Kelet-Euró­pában és a Közel-Keleten a Grand
Orient örvend nagyobb befolyásnak. A páholynak többek között Len­gyelországban,
Bul­gá­riá­ban, Liba­nonban vannak kirendeltségei, két éve pedig maga
Jean-Michel Quil­lardet, a rend nagymestere vett részt az izraeli páholy
felavatásán.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!