hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nők és a hatalom
A Vasladytől Hillaryig

2007. 01. 31.
2007 a nők éve lehet a világpolitikában – legalábbis erre utal az, hogy Dél-Amerikától Ázsiáig olyan országokban is elindulnak a legmagasabb tisztségekért, ahol eddig még soha nem volt női vezető



Hillary Clinton

Fotók: AP

Az Egyesült Államokban például történelmi eseménynek számíthat Hillary Rodham
Clinton elnökjelöltsége, aki az elmúlt héten hivatalosan is bejelentette, hogy
részt vesz az elnökségért folyó 2008-as versenyben. Annak ellenére, hogy
Condoleezza Rice személyében nem első ízben tölti be nő a külügyminiszteri
posztot Amerikában, az elnöki címért eddig még csak férfiak folytattak
küzdelmet.

Úgy tűnik, Hillary Clinton céltudatosan építette fel karrierjét: a korábban
ügyvédként tevékenykedő asszony férje elnöksége alatt nemcsak az elnök
feleségétől elvárt feladatokat látta el, hanem közvetlenül részt vett a
törvényhozásban is. 2000-ben pedig beválasztották a Szenátusba, s ezzel ő lett
New York első női szenátora. A volt First Lady rendkívül ambiciózus, és
magabiztosságát fejezte ki az előtte álló megmérettetéssel kapcsolatban,
mondván: azért indul, mert győzni akar.

A New York-i szenátornak valószínűleg löketet adott az a tény is, hogy
nemrégiben pártján belül egy másik „törekvő” nő, Nancy Pelosi is rekordot
állított fel azzal, hogy személyében először elnököl nő a Képviselőházban. A
Washington Post – ABC News által nemrégiben végzett közvéleménykutatás alapján a
demokrata elnökjelöltek között Hillary Clinton vezet 41 százalékkal.
Kétségtelen, hogy a volt First Lady sok tapasztalattal és megfelelő anyagi
forrással is rendelkezik az elnöki kampányhoz, az elemzők azonban felhívják a
figyelmet arra, hogy a korán kezdődött kampány során a választók szimpátiája még
sokat változhat.

***

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!