hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Karácsonyi céltévesztés
Boldog decembert kívánnak Londonban

2006. 12. 26.
Az Egyesült Államokban az elmúlt évekhez képest idén mérséklődött a karácsonyi szimbólumok körüli kultúrharc. Bár akadt példa arra is, hogy közterületekről karácsonyfákat távolítottak el, több áruház szakított az évek óta bevett szokásával, és újra bekerült a Krisztus nevét tartalmazó Christmas szó a hirdetésekbe. Nagy-Britanniában ugyanakkor szinte alig található a karácsony keresztény jellegére való utalás az ünnepi készülődésben, mivel a politikai korrektség zászlóvivői attól tartanak, hogy az sérthet más vallási kisebbségeket.

Amerikában a Wal-Mart áruházlánc, amely ellen több keresztény csoport is
bojkottot hirdetett korábban (Háború a karácsony ellen. Hetek, 2005. december
9.), évek óta először jelentetett meg kifejezetten karácsonnyal kapcsolatos
tévéreklámokat. Ezenkívül az úgynevezett „ünnepi boltok” helyett idén karácsonyi
boltokkal találkozhatnak a vásárlók, és a „karácsony” címkékkel ellátott
árucikkek számát 60 százalékkal növelték. A Macy’s valamennyi áruházában
karácsonyi dallamokat játszanak, a Kohl’s nevű áruházlánc reklámhadjárata pedig
szintén a karácsonyi készülődésre épül.

Természetesen nem mindegyik cég követi a példát, a Best Buy például az „ünnep”
kifejezést használja továbbra is, arra hivatkozva, hogy többféle ünnepre kerül
sor ebben az időszakban, és mindegyik felé tiszteletet kell tanúsítani.

Azonban idén is előfordult, hogy karácsonyt szimbolizáló tárgyakat távolítottak
el közterületekről azzal az indokkal, hogy azok más vallásúak számára sértőek
lehetnek. Egy tanárnak például Kentucky államban le kellett vennie az
osztályterem hirdetőtáblájáról a karácsonyfát ábrázoló képet, és helyette a
„Boldog szünidőt” feliratot rakta ki. A Seattle-Tacoma nemzetközi repülőtéren
először eltávolították a karácsonyfákat, miután egy rabbi azzal fenyegetőzött,
hogy beperli a repülőteret, mivel nem állítottak fel menórát a hanuka ünnep
alkalmából. A fákat végül is visszaállították a helyükre, és a rabbi is elállt
pereskedési szándékától. Ennek eredményeképpen Hawaiin mind a karácsonyfákat,
mind pedig a menórákat kitették a reptereken. A vallási szimbólumok
szerepeltetése miatt eddig senki sem tett panaszt az államban.

Nagy-Britanniában azonban mostanra erősen háttérbe szorult a karácsony
keresztény tartalma. A London Daily Mail című napilap felméréséből kiderül, hogy
száz képeslap közül egy tartalmaz kereszténységgel kapcsolatos üzenetet. A
tradicionális betlehemi jeleneteket, pásztorokat vagy a napkeleti bölcseket
ábrázoló képeslapok egyre ritkábbak, és helyettük viccek vagy más ábrák
szerepelnek a lapokon. A képeslapok készítői általában arra hivatkoznak, hogy
nem akarnak más vallásúakat megsérteni. Ugyanakkor az már nem zavarja őket, hogy
egyes ábrák éppen a keresztényekre nézve sértőek: az egyik képeslap például
drogozás miatti hallucinálással hozza összefüggésbe azt, hogy a pásztoroknak
angyalok jelentek meg. Egy másik lap semmiféle utalást nem tesz a karácsonyra,
hanem egyszerűen „boldog decembert” kíván a címzettnek. Ezenkívül kelbimbókat,
cipőt, holdfénnyel megvilágított hidat ábrázoló üdvözlőkártyákkal is
találkozhatunk. Ugyanígy a bélyegekről is eltűntek a karácsonyi motívumok.

Philip Davies konzervatív parlamenti képviselő szerint a karácsonyi szimbólumok
a politikai korrektség áldozatául estek. Még a brit belügyminiszter is, aki
korábban egy interjú során kifejezte, hogy elege van az ilyen fajta „politikai
korrektség őrületből”, olyan személyes üdvözlőlapot választott az év végére,
amely semmiféle említést nem tesz a karácsonyról.

Ugyanakkor érdekes jelenség Nagy-Britanniában, hogy a keresztényekkel a
muzulmánok léptek szövetségre, hogy megakadályozzák a kereszténység
„eltávolítását” a brit társadalomból. Muzulmán csoportok úgy vélik, hogy
karácsonykor Jézus születését kellene ünnepelni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!