Fotó: AP
Az ehhez hasonló hírek leginkább arra jók, hogy kigúnyolják Kofi Annan, ez év
végén leköszönő ENSZ-főtitkár közelgő utódválasztását. A választás azonban nem
ilyen egyszerű. A keresés igazán akkor kezdődik el, amikor a diplomaták
szeptember végén összeülnek New York Cityben a 61. közgyűlésre. Ha az amerikai
elnökválasztási folyamat túl bonyolultnak és időnként működésképtelennek tűnik,
az ENSZ-éhez képest pofonegyszerű. A „játék” íratlan szabályai kimondják, hogy
jelölt nem származhat abból az öt országból, amelynek a Biztonsági Tanács
állandó tagjai, tehát amerikaiak, britek, franciák, oroszok és kínaiak kizárva.
Az a jelölt esélyes leginkább a főtitkári poszt elnyerésére, akit mind az öt
állam támogat. Az ENSZ rendelkezik egy nem hivatalos regionális forgási
rendszerrel, tehát az szinte biztos, hogy a következő vezető ázsiai lesz.
Azonban aggodalomra adhat okot a szinte „hagyományos” rivalizálás. A mostani
helyzetben elfelejthetünk minden japán jelöltet a P-5 tagsággal rendelkező
Kínával való feszült kapcsolata miatt.
És itt még nincs vége a történetnek. A nyilvános kampányolást nemcsak rossz
formaságnak tekintik, hanem kizáráshoz is vezethet. Ugyanakkor az egyének
szabadon bejelenthetik a jelölésüket, és a kormányzatok is indíthatnak jelöltet.
Számos – némelyek szerint már túl sok – feltörekvő versenyző szállhat be a
ringbe, amikor az „állást meghirdetik”.
A júliusi próbaszavazáson a jelöltek egyikét sem – akik Indiából, Dél-Koreából,
Sri Lankáról és Thaiföldről származnak – tekintették igazán komoly versenyzőnek.
Viszont szükséges lenne még ebben a hónapban kiemelni új és prominens neveket a
gyors utódválasztás érdekében.
A beavatottak azt várják, hogy Zeid al-Hussein, Jordánia ENSZ-küldöttje
jelöltetni fogja magát, bár némelyek megjegyezték, hogy egy arab származású nem
lehet pártatlan, amire a közel-keleti válság ékes példa. További lehetséges
jelölt még Anwar Ibrahim, az előző malajziai megbízott miniszterelnök, és még
két versenyzőt jelöltek az első női főtitkári posztra: Csan Heng Csi washingtoni
szingapúri nagykövetet – aki állítólag az amerikaiak kedvence – és Helen Clark
új-zélandi miniszterelnököt.
Ha Annan megválasztása egy évtizeddel ezelőtt bármilyen kulcsmozzanatot
hordozott, akkor az utódja megválasztása hónapokba telhet, ami feszült,
diplomáciailag felörlő időszakot jelent majd. A ghánai Annan az előző
választáskor nyert elődje – az egyiptomi Boutros Boutros-Ghali – után, aki
kemény amerikai ellenállásba ütközött a második ciklust illetően. Franciaország
és az Egyesült Államok ádázul harcolt egy helyettesítés felett, hetekig eltűrve
a csípős, keserű megjegyzéseket, mielőtt Párizs elfogadta Annan személyét,
kevesebb mint három héttel azelőtt, hogy elődjének szolgálata hivatalosan lejárt
volna. Úgy tűnik, hogy a diplomaták tudnak a legjobban határidőre dolgozni.
2006. 09. 15. (X/37)
