Traian Basescu
Markó Béla
A Cotidianul napilap kérdésére Markó elmondta, nem lát a parlamentben más
politikai partnert, ám ez nem jelenti azt, hogy a jelenlegi koalíciós
partnerekkel folytatniuk kell. „Mindenképp 2007 januárjától újra kell gondolnunk
helyünket a jelenlegi koalícióban, mert ez az utóbbi időben inkább egyoldalú” –
hangsúlyozta a szövetségi elnök.
A koalíciót veszélyeztető kijelentéseket azonban hamarosan Traian Basescu
államfő titoktalanítási rendelete követte, amely során a Securitate besúgóinak
és együttműködőinek felderítése céljából közel harminc dosszié került elő.
Az államfő szerint az EU-hoz nem lehet úgy csatlakozni, hogy a Securitate
dossziéja érintetlen maradjon. Az viszont nem derült ki eddig, hogy a dossziék
hirtelen napvilágra kerülése Markó Béla koalíciót fenyegető kijelentésére is
válasz-e, ám Elena Udrea, az államfő egykori tanácsosa – néhány újságíró
szerint, jelenleg is aktív titkosszolgálati őrtisztje – egy televíziós
beszélgetés során kijelentette, hogy a securitatés dossziék többsége az
RMDSZ-vezetőket fedi majd fel. Amennyiben a titoktalanítás az RMDSZ-nek szánt
államfői manőver, kérdés, hogy csak figyelmeztetés-e, hogy fogja vissza magát az
RMDSZ a kisebbségi törvényt, valamint a területi autonómiát illetően, vagy
továbbmegy, és a szövetségnek egy olyan megrázó periódust kell átélnie, amelyben
akár fennmaradását is veszély fenyegeti.