hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Irány a koalíció
Robert Fico győzőtt Szlovákiában

2006. 06. 27.
A hétvégi szlovák előrehozott parlamenti választásokon az előrejelzéseknek megfelelően az Irány (Smer) baloldali párt győzött, megszerezve a voksok mintegy harmadát. Robert Ficónak, a párt vezetőjének azonban nincs könnyű dolga, amennyiben tartani akarja a választások előtti ígéreteit, emellett pedig a külföld számára is elfogadható és stabil kormányt szeretne létrehozni.



Robert Fico

Meglepetésre és minden korábbi felmérést túlszárnyalva a Mikulás Dzurinda
vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) jól szerepelt (18,4
százalék), négy évvel ezelőtti eredményükhöz képest is erősíteni tudtak.
Történelmi rekordot ért el a Magyar Koalíció Pártja (MKP), megszerezve a
szavazók 11,7 százalékának támogatását. Ugyanilyen eredménnyel, ezáltal erős
képviselettel szintén a törvényhozásba került a Szlovák Nemzeti Párt (SNS),
amely a választások után is folytatja arrogáns, magyarellenes retorikáját, és
sürgeti a „szlovák kormány” létrehozását. A nagy vesztes Vladimir Meciar és a
Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS), melynek támogatottsága több mint a
felével csökkent (8,8 százalék), valamint a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH),
amely meglepetésre utolsóként (8,3 százalék) jutott a parlamentbe. Az utóbbi
párt gyenge szereplése, úgy tűnik, eldöntötte a korábbi, a vatikáni szerződések
kapcsán kibontakozott kormányválság hátterében húzódó kérdést is: Szlovákiában a
konzervatív érzelmű szavazók többsége inkább a liberalizmussal, mint a
radikalizmussal rokonszenvez.



Mikulás Dzurinda Fotók: AP

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!