hetilap

Hetek hetilap vásárlás
45 nap volt a támadásig
Elgázosították volna a New York-i metrót

2006. 06. 27.
A Time magazin internetes oldalán múlt szombaton megjelent egy érdekes kivonat Ron Suskind legújabb könyvéből. Egy százalék doktrína című könyvében a Pulitzer-díjas szerző lerántja a leplet az al-Kaida egyik közelmúltbeli, nagyszabású tervéről, melyről eddig mit sem tudtunk. Oszama bin Laden legfőbb helyettese ugyanis mindössze 45 nappal az akció végrehajtása előtt lefújta a New York-i metró elgázosításának tervét.



A New York-i metró. Pokollá válhat Fotó: AP

A CNN egyik szombat esti műsorában két korábbi amerikai hivatalnok is
megerősítette Suskind leleplezését. Mint mondták, nemcsak hogy tudtak a metró
elgázosításának ötletéről, de minden információt továbbítottak is mind az
állami, mind a szövetségi szerveknek. „Tudatában voltunk a tervnek, és meg is
tettük a megfelelő óvintézkedéseket” – fűzte hozzá Paul Browne, New York
városának rendőrparancsnok-helyettese.

2002 májusának végén ugyanis a CIA felbecsülhetetlen értékű ajándékot kapott a
Nemzetbiztonsági Hivataltól: egy rögzített telefonbeszélgetést. A felvételen
Oszama bin Laden egyik megbízottja beszélt. Maga az al-Kaida-vezér semmilyen
mobil- vagy műholdas telefont nem használ 1998 óta. Helyetteseinek egy szűk
csoportja továbbítja üzeneteit, akik közül néhányat az Egyesült Államok már
sikeresen azonosított.

A felvételen egy, a szaúd-arábiai uralkodóház elleni merénylet pontos tervei
voltak hallhatók. Ennek birtokában egy szaúdi–amerikai kommandó rendszeres
vizsgálatokba kezdett a közel-keleti ország egyes határszakaszain. Egy
alkalommal őrizetbe vettek néhány dzsihádharcost, köztük Basszam Bokovát, akinek
lakásán találtak egy számítógépet, rajta a titokzatos „mubtakkar”-programmal. A
szó arabul találmányt jelent, és mint kiderült, egy tömegpusztító fegyver
előállításának lépéseit tartalmazza. A fontos információk birtokában a CIA
azonnal hozzálátott, hogy elkészítse a gyilkos eszköz prototípusát. Az eredmény
megdöbbentő volt.

A „mubtakkar” egy olyan szállítóeszköz, amelyben akár többféle, könnyen
hozzáférhető vegyi anyag is szállítható egy időben. Például szódium-cianid, –
amit patkányméregként használnak –, és hidrogén, amely mindenhol megtalálható. A
kettő kombinációjából keletkezik a hidrogén-cianid, ez a színtelen, erősen
illékony folyadék, amely gáz formájában belélegezve halálos méreg. A terroristák
számára éveken keresztül nagy talány volt, hogyan oldhatnák meg ennek a két
összetevőnek az egyidejű szállítását, méghozzá gáz halmazállapotban. Úgy tűnik,
ez most sikerült. „A terroristafegyverek napjaiban ez ugyanolyan, mint az
atommag kettéhasítása. Az embernek van valamilyen, bárhol beszerezhető
vegyszere, mondjuk valami, amit meg tud venni a helyi barkácsboltban, aztán
egyetlen mozdulattal az egész üzletet a levegőbe röpítheti” – fogalmaz a most
megjelent könyv szerzője. Jóllehet, szakértők szerint Suskind hasonlata kicsit
erős, azt mindenki elismeri, hogy az említett gázkeveréknek a New York-i metróba
vezetése tömeggyilkossághoz vezethet.

Bár egyelőre nem tudni, hogy Ajman al-Zavahiri miért fújta le a terrortámadást,
a merénylet napvilágra került részletei jelentős segítséget jelenthetnek az
amerikai biztonsági erőknek egy esetleges katasztrófa megelőzésében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!