hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Oroszország – erőd Amerikával szemben
Putyin a hadsereget és a nanotechnológiát fejlesztené

2006. 05. 16.
Nem a várakozások szerint alakult Vlagyimir Putyin szerdai, a Kremlben elmondott egy órás beszéde. Az újságírók, egy meg nem nevezett Kreml-hivatalnok információi és Dick Cheney, az Egyesült Államok alelnöke múlt hétvégi, nyíltan offenzív beszédei után, amelyeket a Szovjetunió volt tagállamaiban mondott el, azt remélték, hogy a beszéd hangsúlya a vádakkal szembeni védekezés lesz. Az orosz elnök azonban nyílt válaszok helyett burkolt kritikát fogalmazott meg Washingtonnal szemben, és az ország mai helyzete mellett a Kreml jövőre vonatkozó vízióiról beszélt.



Vlagyimir Putyin orosz elnök

Cheney múlt hétvégi vilniusi beszédét az orosz sajtó Churchill 1946-ban
elmondott híres „vasfüggöny-beszédéhez” hasonlította, és már hidegháborús
viszonyokat is emlegettek. A hivatalos reakciók kifejezetten mérsékeltek voltak,
de ennek ellenére mégis arra lehetett elsősorban számítani, hogy akár az
elhangzott vádakat cáfolva, Putyin elnök főként a külpolitikai helyzetről,
illetve Oroszország további szerepvállalásáról beszél majd szerdai beszédében.
Arra, hogy Oroszország olaj- és földgázkészletét „megfélemlítés és zsarolás”
eszközeként használja, valamint hogy az országban nincsenek tiszteletben tartva
az alapvető szabadságjogok, Putyin a következőket mondta: „a világban nem
mindenkinek sikerült túllépnie a tömbgondolkodás sztereotípiáin és azokon az
előítéleteken, amelyek egy globális konfrontáció időszakából származnak, habár a
világban alapvető változások mentek végbe”. Irán kérdésében is kerülte a nyílt
kritikát, és csak leplezve intette Washingtont attól, hogy fegyveres támadást
indítson Irán ellen. Nevek említése nélkül, ám mindenki számára érthetően
kijelentette: „az erőszak eszközei ritkán hozzák meg a várt eredményeket, és
gyakran a következményeik sokkal szörnyűbbek, mint az eredeti fenyegetés”.

Alig egy nappal a náci Németországon aratott szovjet győzelem hatvanegyedik
évfordulója után az elnök utalt arra is, hogy résen kell lennie az országnak,
hogy ne maradjon le a hidegháború utáni fegyverkezési versenyben. Putyin szerint
meg kell újítani Oroszország hatalmas, de használhatatlan hadseregét és
flottáját a globális stabilitás elérése érdekében, és az országnak „szilárdnak”
kell lennie, hogy szembenézhessen az Egyesült Államok „erődépítési
törekvéseivel”, és a modern fenyegetésekkel. „Nem ismételhetjük meg a
Szovjetunió és a hidegháború hibáit.” Elmondta, hogy ugyanez vonatkozik az éles
gazdasági versenyre is, és kiemelt célként fogalmazta meg, hogy az elöregedett
és nem versenyképes szovjet infrastruktúra helyett olyan gazdaságközpontú
high-tech területekre kell a hangsúlyt helyezni, mint például a nano-technológia.
„Az ország gazdasági fejlődésének alapvetően a tudományos és technológiai
előnyeire kell támaszkodnia” – érvelt az elnök. Putyin hajthatatlan Oroszország
érdekeinek képviseletében, és bejelentette, hogy a Világkereskedelmi
Szervezethez (WTO) való csatlakozás határidejét maga kívánja meghatározni.
Putyin szerint az ország csatlakozása körül kialakult viták alapjának semmi köze
gazdasági szempontokhoz. „Oroszország WTO-tagsága nem lehet alku tárgya.”

A belpolitikai szintéren mindezek mellett égető problémát jelent Oroszországban
az évi 700 ezer fős népességcsökkenés. Putyin bejelentette, hogy a 2007-es
állami költségvetésből minden családnak, amely az első gyermekét vállalja, 1500
rubel havi juttatást utalnak ki, a második gyermek után pedig megduplázódik ez
az összeg.

Olaszország elnöke egy volt kommunista lett

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!