Ali Khamenei ajatollah: Vallási kötelesség az „iszlám bomba”
Oroszország újabb tárgyalásokat kezd Iránnal nukleáris programjáról – jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Irán korábban elutasította Moszkva azon követelését, hogy függessze fel az urándúsítást. Az Interfax hírügynökség szerint az egyeztetésekre a napokban kerülhet sor Moszkvában. Hamid Reza Asefi iráni külügyminisztériumi szóvivő azonban vasárnap kijelentette, hogy Teherán nem foglalkozik az orosz javaslattal a továbbiakban, mivel a körülmények megváltoztak.
Lavrov elmondta, hogy csalódást okozott számukra az iráni tárgyalófél hozzáállása, mivel semmiféle hajlandóságot nem mutatott az ügy békés rendezésére.
Szergej Lavrov
Az utolsó ellenség: A holtak szellemei és az élők tisztelete
Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás? »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »