hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szlovákia jelest kapott Bushtól
Orosz–amerikai csúcs Pozsonyban

2005. 03. 01.
Szlovákiában nagy várakozás és készülődés előzte meg a Bush–Putyin csúcstalálkozót, amelyet az ország önálló történetének egyik legnagyobb súlyú eseményeként értékelnek nemcsak a politikusok, de a közvélemény is. Az orosz–amerikai elnöki tárgyalásnak helyszínt adó pozsonyi várat és környékét lényegében lezárták, még az ott lakók is inkább elköltöztek erre az időre. Hatalmas érdeklődés előzi meg Bushnak a Hviezdoslav téren mondandó beszédét, amelyre, bár szigorú ellenőrzések árán, de mindenki eljuthat. Bush a Putyinnal való tárgyalás előtt – amelynek tervezett hosszát az utolsó nap az eredeti négy óráról kettő és félre csökkentették – találkozik Dzurinda kormányfővel és Gasparovic elnökkel. 

Az orosz–amerikai csúcstalálkozó helyszínének kiválasztása önmagában mutatja Szlovákia felértékelődését a térségben, és a szlovák jobbközép kormány közelmúltbeli Amerika-barát politikájának a gyümölcseként is értékelhető. Az elmúlt időszak reformtörvényei és új adópolitikája, a nagymértékben megtelepülő nyugati tőke, a kiszámítható, egyirányú politika, nyilvánosságra hozott múlt – mind olyan tényezők, melyek Nyugaton az ország kedvező megítélését eredményezték. Bush elnök is ebben a szellemben nyilatkozott a hétvégén a Sme cím? szlovák napilapnak adott interjújában: "Tetszik, ahogy az önök politikusai vezetik az országot… tetszik az országuk története, szeretném, ha mások is látnák, mi minden lehetséges. Lássák, hogy egy ország a saját lábára állhat és növekedhet, hogy önbizalmat szerezhet és megerősödhet.” 

Mint elmondta, az amerikai elnök szeretne gratulálni a szlovák népnek azért, amit a demokráciáért és a szabadságért tett. Szimpátiáját minden bizonnyal kivívta az az Európában egyre kevésbé jellemző hozzáállás is, hogy az ország továbbra is aktívan, katonákkal támogatja az iraki missziót. Nem véletlen, hogy a keddi EU–amerikai csúcson Európa nevében éppen Mikulás Dzurinda volt az Irakról szóló téma előadója, s itt hangsúlyozta, hogy a koalíciós beavatkozás nyomán örülhetünk ma a közel-keleti országban lezajlott szabad választásoknak. 

Némileg árnyalja ebből a szempontból a képet, hogy egy múlt heti reprezentatív felmérés szerint Szlovákia lakosságának 72 százaléka ellenzi az iraki katonai részvételt. Meglepőbb eredmény, hogy arra a kérdésre, melyik elnököt tekintik inkább a demokrácia védelmezőjének a világban, 36 százalék Bush mellett 43 százalék Putyint jelölte meg. Ennek tükrében már nem is olyan meglepő, hogy a szlovák közjogi méltóságok az orosz elnökkel folytatott tárgyalásokon nem kívánják kritikával illetni az oroszországi demokrácia színvonalát. Vagy talán ők úgy gondolják, ezt mégis inkább az amerikai elnökre kellene hagyni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!