hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Itt szabad a hit
Keresztény Koalíció: politikaformáló erő

2002. 10. 21.
Videoüzenetben köszöntötte George W. Bush amerikai elnök a Keresztény Koalíció október 13-án véget ért washingtoni konferenciáját. Az AP hírügynökség tudósítása szerint "az Egyesült Államok legnagyobb és legjobban szervezett civil választói csoportja" mintegy kétmillió regisztrált választót ér el közvetlenül, állásfoglalásait azonban a hetvenmillió amerikai evangéliumi keresztény háromnegyede figyelembe veszi. A rendezvényen számos kongresszusi képviselő és szenátor felszólalt. 

A szervezők szerint a konferencia célja amerikai vezetők és politikai aktivisták részvételével olyan, a hagyományos zsidó-keresztény kultúrában meglévő értékek politikai életben való képviselete, amelyek mind az amerikai, mind a nemzetközi politikai életből a szekularizáció következtében kiszorultak. Az amerikai Keresztény Koalíció az elmúlt egy évben jelentős változáson ment át: tavaly az elnöki pozíciójáról lemondott Pat Robertson helyét Roberta Combs korábbi alelnök vette át.

A mintegy hetvenmillió evangéliumi keresztény hívőt – mint az egyik felszólalásban elhangzott – megdöbbenti az a tény, hogy az amerikai társadalomban végbemenő, súlyos negatív szellemi-erkölcsi folyamatok milyen drámai következményekkel járnak. Miközben néhány évtizeddel ezelőtt a még nyilvánvalóan protestáns keresztény Amerika büszke volt erkölcsi tartására, értékeire, mint a szabad világ zászlóshajója, a hatvanas évektől induló szellemi-erkölcsi válság a keresztény értékeket száműzi az amerikai politikai, társadalmi életből. Ma az amerikai állami iskolákba nem lehet Bibliát bevinni, a Bibliáról tanítani, sőt az iskolák faláról is a korábban ottlévő tízparancsolatot eltávolították, alkotmányellenesnek nyilvánítva.

A konferencia szónokai között a prédikátorokkal együtt politikusok egész sora vonult fel. A plenáris ülést a tervek szerint George W. Bush felszólalása nyitotta volna meg, azonban az elnök az előző estén elkezdődött és hajnalban véget érő szenátusi szavazás miatt csak videón rögzített üzeneten keresztül tudta köszönteni az egybegyűlteket. 

Az előadók között tizenegy kongresszusi képviselő, köztük Tom DeLay, Lindsey Graham, Ernest Istook, valamint öt szenátor, köztük James Inhofe, Orrin Hatch foglalt helyet. Az előadók hitet tettek amellett, hogy a jövőben erőfeszítéseket fognak tenni a hagyományos keresztény értékek közéleti és politikai életben való érvényesítéséért, és nem engednek a politikai zsarolásnak, amely az alkotmány első kiegészítésére hivatkozva – miszerint tilos mindenféle felekezeti, illetve vallási megkülönböztetés – valójában a keresztények és a keresztény értékek közéletből való kiszorítását kívánja elérni. 

A konferencia első napján a Keresztény Koalíció "Felvonulás Izraelért" címmel nagyszabású szolidaritási nagygyűlést rendezett, amelyen a megnyitó beszédet Ehud Olmert, Jeruzsálem polgármestere tartotta. Az Izraelt támogató nagygyűlés ideje alatt a konferenciával szemben állást foglaló ortodox zsidó szervezetek tagjai a keresztény cionizmust elítélő táblákkal tiltakoztak a konferencia célja ellen.

A washingtoni konferencián mintegy százötven keresztény, illetve zsidó politikai és vallási szervezet jelent meg kiállítóként, köztük libanoni és egyiptomi keresztény szervezetek, melyek egyfelől kifejezték támogatásukat Izrael mellett, másrészt felhívták a figyelmet a muzulmán arab világban élő keresztények üldözésére, drámai dokumentumokkal, képekkel, filmekkel illusztrálták a muzulmán hatóságok szinte minden nap tapasztalható kegyetlenségét és elnyomását. Több muzulmán országban lévő keresztény szervezet hangsúlyozta, hogy szeptember 11-e előtt panaszaik még Amerikában is süket fülekre találtak, és nehéz volt emberi jogi küzdelmükhöz politikai támogatást találniuk.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!