A két és fél perces üzenetet a dubai székhely? Közel-Keleti Rádióállomás adta le a héten, ám eredetileg az Iszlám web nev? internetes oldalról származik. Az üzenet állítólag ugyanattól az Abu-Leith al-Libitől jött, aki valaha valóban az al-Kaida terrorszervezet szóvivője volt, ám akiről már a tavaly szeptember 11-ei terrortámadások óta semmi hír nincs.
A beszélő szerint az al-Kaida vezetői, a világ legkeresettebb terroristái – Oszama bin Laden, helyettese, Ayman al-Zawahiri, a tálib vezető, Mullah Mohammed Omar és Bin Laden szóvivője, Sulaiman abu Gath – életben vannak, és jó egészségnek örvendenek.
Az al-Kaida az elmúlt hónapokban időről időre közzétette üzeneteit egy internetes oldalon, amely az "al-Kaida dzsihádot" hirdeti. Júniusban Gath bin Laden egy újabb videoüzenetének közzétételét vetítette előre, s egyben azzal fenyegetett, hogy egy potenciális biológiai- és vegyifegyver-támadás következtében közel négymillió amerikai – köztük
egymillió gyermek – veszítheti életét. A mostani hangszalag szintén arra figyelmeztet, hogy "az amerikaiak jobban teszik, ha bekötik a biztonsági öveiket".
Az utolsó ellenség: A holtak szellemei és az élők tisztelete
Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás? »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »