A palesztin intifáda 470 izraeli áldozata. Ezen a héten is nőtt a lista Fotó: Reuters
Irak és Irán fő részese a palesztin–izraeli konfliktusnak is. Irán fegyverekkel és fegyveresekkel, valamint pénzzel támogatja Jasszer Arafat korrupt rendszerét; együttműködésük bizonyítéka az izraeliek által elfogott Karin-A fegyverszállítmánya volt. Az Iszlám Dzsihád terrorszervezet pedig Irántól kapja az utasításokat, fegyvereket, robbanóanyagot és pénzt. Az iráni forradalmi gárdisták bázist építettek ki Dél-Libanonban, és beszivárogtak az al-Kaida "munka nélkül" maradt terroristáival a Nyugati-partra is. Némelyikük zsoldot húz Arafattól, de sokukat az iszlám hevület fűti. Irak anyagilag is támogatja a palesztin öngyilkos merénylőket és családjaikat, és önkénteseket toboroz a "cionista entitás" elleni végső harcra. Arra is gondolnak, hogy amíg a palesztinok helyzete megoldatlan, Bush nem lesz abban a helyzetben, hogy felléphessen ellenük. Kialakul tehát az arab országok és Irán sajátos együttműködése: Szaúd-Arábia és társai nyíltan ugyan nem mernek nemet mondani Bushnak az Irak elleni akcióra, de támogatásukat a palesztin kérdés rendezéséhez kötik. Közben azonban Irakkal és Iránnal együttműködve pénz-, ember- és fegyverszállítmánynyal lehetetlenné teszik annak megoldását. Így Iraknak és Iránnak elegendő ideje marad tömegpusztító fegyvereik kifejlesztésére.
Bush nyilatkozataiból nehéz kihámozni, mit is gondol az amerikai elnök Jasszer Arafatról, aki lassan két éve akadályozza a konfliktus végső rendezését. Arról, aki visszautasította a palesztin államnak Jeruzsálem fővárossal való megalakítását. Arról, aki nem volt hajlandó aláírni, hogy az állam megalakításával lemond Izraellel szembeni minden követeléséről. Arról, aki irányítja a palesztin terrorapparátust a békés izraeli polgárok tömeges irtásában. Arról, aki – amerikai nyomásra – elítéli a terrort, de közben embereit újabb gyilkosságokra utasítja. (E sorok írása közben a jeruzsálemi rádió jelenti, hogy Arafat egyik embere három középiskolás diákot mészárolt le Itámáron.) Bush a merényleteket elfogadhatatlannak minősíti, és súlyosan bírálja Arafatot, megkérdőjelezve békepartneri mivoltát. Más alkalommal azonban reményének ad kifejezést, hogy Arafat végre megfelelő vezetői magatartást tanúsít, és partnere lesz az izraelieknek. Bush tanácstalansága az amerikai vezetés megosztottságát jelzi. Daniel Kurtzer, az Egyesült Államok izraeli nagykövete csalódásának adott hangot Arafattal kapcsolatban, amikor a Jerusalem Post cím? lapnak nyilatkozva kifejtette: "A csalódás túl gyenge szónak tűnik
Ahhoz képest, hogy milyen források állnak a Palesztin Hatóság rendelkezésére, ez a teljesítmény minden képzeletet alulmúl."
Az amerikai külügyminisztérium álláspontja szerint Jasszer Arafat a palesztin nép legitim vezetője, nélküle és ellenére nem születhet békemegállapodás. Ez a Powell–Burns-féle vonal, amely a nyári nemzetközi konferencián végleg rendezni kívánja a palesztin kérdést a palesztin állam megalakításával, a korábban, 2000 júniusában beterjesztett clintoni javaslat alapján. E vonal szerint az Egyesült Államoknak központi és tevékeny szerepet kell játszania a konfliktus rendezésében. Condoleezza Rice nemzetbiztonsági tanácsadó ezzel szemben tisztán látja, hogy Arafattal és korrupt klikkjével nem lehetséges a megállapodás. A palesztin–izraeli válság egyelőre nem oldható fel, meg kell találni Arafat megfelelő utódját, és átfogó reformokat kell végrehajtani a Palesztin Hatóságon belül. Jelenleg mindössze a válság lecsendesítését és a terror jelentős mérték? csökkentését lehet elérni, amiben az Egyesült Államoknak nem kell tevékeny szerepet játszania. Hagyni kell, hogy a felek maguk rendezzék saját dolgaikat. Maga Bush elnök is e két álláspont között ingadozik.
E kettősség az izraeli politikai életben is jelen van. A Likud és a Munkapárt központi bizottságának legutóbbi ülésén Binjamin ben-Eliézer politikai programja a Powell–Burns-vonalat képviselte, felmelegítve Barak Camp David-i ajánlatát Jasz-szer Arafatnak. A Likud központi bizottsága ezzel szemben egyértelműen tagadó álláspontra helyezkedett Jasz-szer Arafat és a palesztin államiság kérdésében. A központ felfogása Condoleezza Rice álláspontjához áll közel. Saron izraeli kormányfő szerint a palesztin államiság kérdése egyelőre nincs napirenden, a palesztin terror ugyanis tovább folytatódik. A jelenlegi, Arafat vezette palesztin kormányzat továbbra is a felőrlő terrorháború álláspontján áll.
Az izraeli és az amerikai kormányzat egy dologban egyetért: a palesztin vezetést reformokkal átláthatóvá, demokratikussá és korrupciómentessé kell tenni. Olyan kormányzattá, amelyik véget vet a terrornak és békét köt Izraellel. Titokban abban is reménykednek, hogy Jasszer Arafat helyére más személy kerül, akivel talán sikerül végső megállapodást kötni, és pontot tehetnek az izraeli–palesztin konfliktus végére. Arafat ugyanis még nem Gorbacsov, legfeljebb Brezsnyev.
A reformok szükségességében – egyedül Arafatot kivéve – a palesztin politikai vezetés, de a palesztin társadalom is egyetért. A korrupció elviselhetetlen méreteket öltött Arafat rezsimjében. Arafat igazgatási módszere, az "oszd meg és uralkodj" hozta létre a ázsiai széttagoltság politikai rendszerét, amelyben az egyetlen összekötő kapcsot az Arafat által osztogatott pénzek, fegyverek és javak jelentik. Arafat hatalmát ez és a köré csoportosuló különféle fegyveres szervezetek jelentik. Nem engedi meg, hogy egy-egy szervezet túlságosan megerősödjön, mert az a hatalmát fenyegetheti. Most úgy tűnik, Arafat – legalábbis névleg – a reformok mellé állt, miután az Európai Unió és az Egyesült Államok a további támogatás folyósítását azok meghirdetésétől és végrehajtásától tette függővé. Nemcsak a nyugatiak és Izrael követeli a reformok végrehajtását, hanem a palesztin politikai establishment és a palesztin társadalom is, de egészen más okok miatt. Bár a palesztinok is szeretnének egy demokratikusabb és jobban működő társadalmat, még ha nem is látják megvalósíthatónak a nyugati típusú berendezkedést. A fő ok, hogy a hatóság nem volt képes hatékony ellenállást tanúsítani az izraeli hadsereggel szemben a "Védőpajzs" során.
A meghirdetett reformok az igazságszolgáltatás függetlenségét, az alaptörvény elfogadását, az államapparátus átláthatóságát, korrupciómentességét, kormányátalakítást, a miniszterek számának csökkentését, törvényhozói és elnöki választásokat, egységes biztonsági apparátus megteremtését irányozzák elő. Arafat minderre ígéretet tett, ám most minden eszközzel késlelteti azok megvalósulását. Arafat ugyanis nem Gorbacsovra, hanem Brezsnyevre hasonlít. Emberei között megindult a belső harc a reformok utáni pozíciókért. A nyugatiak körében felvetődött annak lehetősége is, hogy Arafat szimbolikus elnökké válik, míg operatív helyére egy rugalmasabb, Izraellel megegyezni szándékozó vezető kerülhetne. A szóba jöhető személyek között említik Muhammad Dahlant, a gázai biztonsági főnököt, Saeb Erekat minisztert, Abu Mazent és Tavfik Tiravit, a nyugati-parti titkosszolgálat vezetőjét. Elemzők azt is valószínűsítik, hogy e személyek összefognak, és reális ellensúlyt képeznek Arafat reformellenességével szemben. Izraeli oldalról felröppent az a hír is, hogy Marvan Barguti lehetne Jasszer Arafat utódja. Mint ismeretes, őt a Védőpajzs hadművelet során elfogták, és jelenleg izraeli vizsgálati eljárás alatt áll. Ázsiója azonban jelentősen csökkent, miután utasítást adott a Tanzim fegyvereseinek és az al-Aksza Mártírjainak, hogy utolsó vérig álljanak ellen, közben pedig ellenállás nélkül, önként megadta magát az izraelieknek, remegő lábakkal és testtel bújva elő rejtekhelyéről. Talán egy vele kötött "politikai vádalku" megoldhatja az utód kérdését is.
A reformok szükségességében tehát mindkét oldal egyetért. Ám a cél, a tartalom és az elvek kérdésében fennálló jelentős eltérések alapjaiban hiúsíthatják meg az amerikai elképzeléseket. Bush célja, hogy a reformok során nyugati stílusú, demokratikus berendezkedésű, korrupciómentes hatóság jöjjön létre, egységes és hatékony biztonsági apparátussal, amely felszámolja a terror tűzfészkeit, és békét köt Izraellel egy nemzetközi konferencia keretében. Ezzel Bush számára is megnyílna az út az iraki invázió előtt. A palesztinok reform iránti vágyát a Palesztin Hatóságnak a Védőpajzs hadművelet során tanúsított gyengesége keltette fel. Ők egy korrupciótól mentes, tisztább, de tradicionális berendezkedést óhajtanak, amely azonban sokkal hatékonyabban képes ellenállni az izraeli behatolásoknak, és fegyverrel kivívni a palesztin állam megalakítását. Az eredeti politikai célkitűzéseken (a palesztin állam megalakítása Izrael felszámolásával) nem akarnak módosítani a reformokkal, de azok megvalósítását egy hatékony apparátus megteremtésével kívánják közelebb hozni. E folyamat nyertese eközben Irak és Irán, akik addig is nyugodtan folytathatják nemcsak Izraelt, de az egész nyugati világot fenyegető atomprogramjukat.
Halálos mozaik
2002. 05. 31. (VI/22)
