A helyiek beszámolói szerint bin Laden november 10-én tartotta utolsó nyilvános beszédét a dzsalálábádi Iszlám Tanulmányok Központjában, amelyet a szeptember 11-ei terrorakció után sietősen az al-Kaida hírszerző központjává alakítottak át. Katonai és teológiai elemeket ötvöző üzenetében a vezér arról próbálta meggyőzni híveit, hogy az oroszokhoz hasonlóan Amerikát is móresre fogják majd tanítani. "Isten velünk van, a háborút meg fogjuk nyerni. Megvannak a fegyvereink, és megvan a technológiánk. Tőletek leginkább erkölcsi segítségre van szükségünk. Isten adja, hogy újra láthassalak titeket, és találkozhassunk még a frontvonalon." Mielőtt tizenöt testőrével eltűnt a színről, néhány fehér borítékot osztott szét azok között a törzsi vezetők között, akiknek később, a menekülés során még hasznát vehette. A borítékok vastagsága egyenes arányban állt a törzsi családok népességével.
Másnaptól a bombázás intenzívebbé vált, a város hangulata pedig egyre komorabb lett. Szemtanúk arról számoltak be, hogy a következő hét keddjén még látták bin Ladent, amint több száz autóból álló karavánját megállítva rövid és meglehetősen ideges tárgyalást folytat a város egyik idős, tálib párti pátriárkájával. Ezt követően a konvoj továbbkígyózott Dzsalálábádtól délkelet felé, Tora Bora irányába.
Amint november 16-ától a bombázás tovább fokozódott Tora Bora térségében, az USA megpróbált szövetségeseket keresni a helyi hadvezérek körében. A választás Hazret Alira és Haji Zaman Ghamsarikra esett. A két afgán harcos olykor meglehetősen heves torzsalkodása azonban nagyban hátráltatta az USA erőfeszítéseit. A becslések szerint Tora Borában bin Laden hálózatának legjobb arab és csecsen harcosai állomásoztak, így kemény harcokra lehetett számítani. Ám a folyamatos támadások következtében a harci szellem és a közhangulat kezdett megromlani a barlangokban bujdosó harcosok között, akik vezérüknek csaknem két hétig színét sem látták, mígnem november 26-án, a Ramadán tizenegyedik napján újra megjelent előttük, de "inspiráció" helyett csupán a szent háborúról szóló propagandáját hangoztatta. Ezt követően néhány nappal később látták utoljára, amint négy leghűségesebb embere kíséretében Pakisztán felé vette útját. Több harcos szerint bin Laden később telefonon jelentkezett: továbbra is harcra buzdította embereit, és megígérte, hogy helyetteseként elküldi a fiát, Salah Uddint. Ezt az USA hírszerzése is alátámasztotta: beszámolóik szerint december 10-én hallották bin Laden hangját egy rövidhullámú sávon.
A lassanként elszivárgó harcosok hamarosan sietősre vették útjukat. November végén például Mohammed Akram, aki korábban néhányszor főzött bin Laden számára, éppen vacsoráját készítette barlangjában, amikor egy hatalmas robbanás egészen a barlang bejáratáig repítette. Ekkor úgy döntött, menekülni kezd. Beszámolója szerint a parancsnokok pénzt kezdtek szétosztani a harcosok között, ő személy szerint 1400 USA-dollárnak megfelelő iráni rialt kapott. A pánikhangulat erősödése közepette a helyi falvak lakói, akik bin Laden embereitől korábban rendszeresen kaptak anyagi támogatást, kellőképpen segítőkésznek mutatkoztak. November 28. és december 12. között közel hatszáz embert segítettek át a pakisztáni határon. Annak ellenére ugyanis, hogy a pakisztáni határnak stratégiai szempontból kulcsfontosságú szerepe volt, senki nem fordított kellő figyelmet rá. Bár a terep alkalmas lett volna helikopterek fogadására is, az amerikaiak mégis csak későn kaptak észbe. Ráadásul a szövetségesként számon tartott helyi hadvezérek is "magánüzleteket" kezdtek kötni a menekülő al-Kaida-harcosokkal.
Bár sokak szerint nagy fiaskónak számít, hogy a globális körözés alatt álló terrorista kicsúszott a világ legfejlettebb hadigépezetének a kezei közül, a Grúziába, Jemenbe és a Fülöp-szigetekre kiküldött amerikai csapatok azt demonstrálják, hogy az USA továbbra is nyomás alá kívánja helyezni a helyi al-Kaida-szervezeteket. A bin Laden utáni hajsza pedig, bár többnyire láthatatlan, folytatódik.
2002. 03. 08. (VI/10)
