hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Rács mögött Menem
Kalasnyikov-ügy Buenos Airesben

2001. 06. 09.
Illegális fegyvereladás vádjával letartóztatták Carlos Menem volt argentin elnököt – jelentette be Menem testvérének, Eduardo Menem argentin szenátornak a szóvivője. 



Carlos Menem volt elnök rendőrőrizetben. Számadás vár rá Fotó: Reuters

A volt argentin elnököt azzal vádolják, hogy egy illegális fegyvereladással foglalkozó szervezetet vezetett 1991 és 1995 között, amelynek üzletei elsősorban Equador és Horvátország felé irányultak. 

Menem többször is tagadta az ellene felhozott vádakat, azt állítva, hogy a fegyvereladások teljesen törvényesen zajlottak. A volt elnök politikai üldözés áldozatának érzi magát. Volt védelmi miniszterét, Erman Gonzalezt, valamint sógorát és tanácsadóját, Emir Yomát szintén őrizetbe vették a nyomozással kapcsolatban – jelentette az AP hírügynökség. 

A Globus cím? zágrábi hetilap arról tájékoztatta olvasóit, hogy a néhai Franjo Tudjman elnök idején nyélbe ütött titkos fegyvervásárlási ügyletek dokumentumait ugyan megsemmisítették, illetve eltüntették Horvátországban, ám nyomok mégis maradtak. Ezek egyike, hogy az Argentínából Horvátországba szállított fegyverek közvetítőjeként feltüntetett DEBROL argentin cég telefonszáma megegyezik Dinko Sakicnak, a második világháborús jasenovaci usztasa haláltábor egykori vezetőjének akkori argentínai telefonszámával.

Argentínában két éve indítottak átfogó nyomozást a horvátországi titkos fegyverszállítások ügyében. A letartóztatottak azzal védekeznek, hogy alárendeltjeik becsapták őket, mivel azt a tájékoztatást adták nekik, hogy a fegyvereket Panamába és Venezuelába szállítják. A Globus szerint nem lehet pontosan tudni, mennyi fegyvert vásárolt Horvátország Argentínától, és mennyit fizetett értük, de bizonyos jelek szerint olyanok is pénzhez jutottak az üzlet kapcsán, akik semmiképp sem segítettek a fegyverembargóval sújtott országnak. 

Az elnöki tisztet 1989 és 1999 között betöltő Carlos Menem a Peronista Párt vezetője volt, és nyíltan beszélt 2003-as választási terveiről, melyek között az elnöki cím megszerzése is szerepelt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!