hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ütközés a kifutópályán
Kettétört a Boeing

2000. 11. 04.
"A repülőgép farokrészében ültem, ami teljesen az oldalán feküdt… nem tudtuk kinyitni a vészkijáratot, mert a föld felőli oldalon volt. A kabin kezdett megtelni füsttel, és attól féltem, bennégünk, de nem gyulladtunk ki" – így emlékezett egy túlélő a keddi tajpeji repülőgép-katasztrófára, melyben 81-en vesztették életüket.



A szingapúri repülőgép egyik motorja a kifutópályán. Minden második utas megmenekült
    Fotó: Reuters

A Singapore Airlines 159 utassal és 20 főnyi személyzettel felszálló Boeing
747-ese Los Angeles felé tartott volna kedden, amikor a felszállópályán szemtanúk és
a pilóta elmondása szerint egy ismeretlen tárgyba ütközött. A szakemberek később
egy kereket találtak a helyszínen, amely nem tartozott a szerencsétlenül járt géphez.
A Polgári Repülésügyi Igazgatóság szerint a gép azután gyulladt ki, hogy –
elfogadható fel- és leszállási körülmények között – kicsúszott a kifutópályáról.
Ez utóbbi azért is kapott hangsúlyos helyet a jelentésben, mivel a túlélők megkérdőjelezték,
alkalmasak voltak-e az időjárási viszonyok a gép felszállására. "Egyszerűen
iszonyú idő volt. El sem tudtam hinni, hogy ilyen időben felszállunk" – emlékezett
egy túlélő a katasztrófa után.

A túlélők beszámolója szerint egyébként a gépen egy durranás hallatszott, majd a
gép elejétől egy tűzgolyó söpört végig az utastéren. Az első hivatalos jelentések
azt latolgatták, hogy a gép a Tajvan szigetén pusztító és több halálos áldozatot
követelő tájfun miatt zuhanhatott vissza alig valamivel a felszállást követően, ám
konkrét okot eddig még nem találtak a szakértők. A 89 halálos áldozat mellett sokan
megsérültek. 44 személy kórházi ápolásra szorul, 54-en csak kisebb karcolásokat
szenvedtek, vagy érintetlenül vészelték át a katasztrófát – ők elsősorban a gép
hátsó részében tartózkodók közül kerültek ki. A CNN telefonon kérdezte a
balesetről John Diazt, az egyik túlélőt, akit egy tajvani kórházban ápolnak kartöréssel
és égési sérülésekkel. Diaz elmondása szerint a gép egyszerűen kettészakadt. Ő
maga néhány utastársával idejében ki tudott mászni, miután kifeszítették az ajtót,
közvetlenül azelőtt, hogy mögöttük felcsaptak a lángok.

A Boeing 747-est 1997-ben újonnan vásárolták a gyártótól, és utoljára ez év
szeptemberében végeztek rajta komolyabb felújítási munkát. A Singapore Airlines egyébként
28 éves fennállása alatt eddig balesetmentesen közlekedett. Amennyiben bebizonyosodik,
hogy a kifutópályán talált keréknek köze lehet a balesethez – több túlélő beszámolt
róla, hogy úgy érezték, mintha valamibe beleütközött volna a gép – akkor ez a közelmúltban
már a második eset, hogy a felszállópályán fekvő idegen tárgy katasztrófát
okozott. Utoljára ez év nyarán okozott balesetet egy a kifutópályán fekvő idegen tárgy:
a Párizsban felszálló Concorde balesetének nem volt túlélője.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!