A görög Express Samina komp kapitánya. Emberöléssel vádolják
Fotó: Reuters
Az Express Samina 530 utassal és teljes személyzettel a fedélzetén hajózott ki
kedd este Pireuszból. Történt ez annak ellenére, hogy egy görög útikönyv már régóta
óva inti a turistákat a "patinás" hajótól – a komp ugyanis 1966-ban készült,
s a görög flotta legöregebbjének számít. Nem sokkal a kihajózást követően a hajó
teljes gőzzel nekiütközött egy sziklának, amely szinte kettészelte azt. Az esemény
annyira hirtelen zajlott le, hogy az utasoknak még mentőmellény felvételére sem
maradt idejük.
A hajón utazók közül 473-at sikerült kimenteni – hatvannégyen életüket vesztették,
többnek pedig még a hét végén sem sikerült nyomára bukkanni. Az utasok pontos száma
azonban egyelőre még mindig kérdéses: a kisgyermekeknek ugyanis nem kell fizetniük az
utazáskor, és ezért az eladott jegyek alapján nem határozható meg a pontos számuk.
A mentésben a brit tengerészet Liverpool, illetve Invisible nev? hajói is részt
vettek, ez utóbbi helikopterekkel segítette az emberek partra szállítását. A partról
helyi horgászok tucatjai siettek a bajbajutottak segítségére.
"A komp darabokra tört, miközben süllyedt. A korlátokról emberek lógtak le. A
gyerekek sírtak, az idősek kiabáltak" – emlékezik vissza egy túlélő. "Egy hajódarab
fejbevágott, aztán beszorultam valami alá, de végül sikerült távolabb úsznom.
Felkapaszkodtam egy felfordított mentőcsónakra" – meséli Michael Beaten. – Egy görög
férfi, akivel most egy szobában lakom, két órán keresztül kapaszkodott harmadmagával
egy mentőövbe."
A görög hatóságok letartóztatták a hajó kapitányát, Vasszilisz Jannakiszt és négy
hajótisztet: ellenük jelenleg gondatlanságból elkövetett, több rendbeli emberölés
vádjával folyik eljárás. Az utasok szerint a kapitány a baleset időpontjában
automatára kapcsolta a kormányt – a személyzet ugyanis a Panathinaikosz–Hamburg
futballmeccset nézte.
Tíz nap a hullámok közt
Nem mindennapi tengeri kalandot élt túl az a kétéves német kislány, aki szüleivel
indult el jachtozni a spanyolországi La Coruna kikötőjéből. A Seastar családi legénysége
Franciaország felé hajózott, amikor a jacht motorjában hirtelen tűz keletkezett. Az
utasoknak minden késedelem nélkül az életmentő csónakba kellett ugraniuk, s ezért
arra sem maradt idejük, hogy némi élelmiszert és víztartalékot magukhoz vegyenek.
Ezután tíz szörny? nap következett. A 31 éves anyuka saját ruhájába rejtette el két
éves kislányát, hogy szárazon és melegen tartsa őt – miközben férje, illetve a
jacht tulajdonosa azon fáradozott, nehogy a hullámok felborítsák a csónakjukat. Hét
nap múlva eleredt az eső – egészen addig semmit sem ittak. Tizenegy nap telt el, míg
végül egy tunéziai hajó felvette őket – jóllehet időközben tizenegy kereskedelmi
hajó is elhaladt mellettük, akik a család szerint észre is vették a csónakot, ám kényelmesebbnek
találták útjuk folytatását. A Jerba nev? tunéziai hajó fedélzetéről
helikopterrel szállították a szárazföldre a kislányt. A mentőcsoport vezetője
szerint, ha pár perccel később érkeznek, már nem tudták volna megmenteni Lisa életét.
"Miközben a helikopterbe emeltük, leállt a szívműködése és a légzése. Gépi újjáélesztést
kellett alkalmaznunk." Lisa Hoffman jelenleg a La Coruna-i kórházban lábadozik.