hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szabadulás a pokolból

2000. 07. 29.
Húsvét hétfő óta egész Németország szurkolt a Fülöp-szigeteken túszul ejtett Wallert családnak, valamint európai és malajziai sorstársaiknak. Alig 48 órával az után, hogy Joschka Fischer berlini külügyminiszter finn és francia kollégája társaságában július közepén látogatást tett a térségben, kiszabadult az első német fogva tartott, akit az elmúlt napokban újabbak követtek, köztük a Der Spiegel magazin tudósítója.



Andreas Lorenz német újságíró, a Jolo szigetéről szabadult legutóbbi túsz.
Az egy hónapra nyúlt riportút vége  Foto: Reuters

Az 56 esztendős göttingeni tanárnőt, Renate Wallertet legalább annyira
meglepetésként érte, hogy férjével és nagykorú fiával túszul ejtették áprilisi
délkelet-ázsiai búvárvakációja során, mint az a tény, hogy a múlt hét elején
váratlanul szabadon engedték a Jolo-szigeteki pokolból. A német asszony egyike volt
azon mintegy három tucat külföldinek, akiket busás jutalom reményében tartanak fogva
a muzulmán gerillák. A 73 millió lakosú Fülöp-szigetek nemzetközi imázsának –
no meg a turizmusnak! – komolyan árt az Abu Szajjaf névre hallgató terrorista csoport
hosszúra nyúlt akciója.

A három hónapja tartó, kétes egzisztenciájú közvetítőkön keresztül folyó
pénzügyi-politikai alkudozás nagy tétje, hogy amennyiben Németország vagy más
állam váltságdíjat ad a délkelet-ázsiai banditáknak, akkor mennyire szavatolható a
külföldiek biztonsága a csendes-óceáni szigetvilágban? S mi lesz, ha fegyverekre
költik a partizánok a kizsarolt milliókat?

A német diplomácia irányítója, Joschka Fischer a testileg-lelkileg elgyötört Renate
Wallertért fizetett kétmillió márkás (270 millió forint) "gazdasági segély"
makacs hírével kapcsolatban csupán a "no comment"-et ismételgette Berlinben,
miközben a göttingeni tanárnő kálváriája a végéhez közeledett.

A Fülöp-szigeteki túszdráma egész ideje alatt Wallert aszszonyról érkeztek a
legelszomorítóbb képes beszámolók Németországba. Az embertelen higiéniás
körülmények között fogva tartott, többször új búvóhelyre kényszerített
európaiak és malajziaiak közül is kitűnt elesettségével az öngyilkosság
gondolatával vívódó, középkorú német nő.

Annál meglepőbb volt, hogy a közel háromhónapos dzsungelfogságból szabadult Renate
Wallert a Lufthansa manilai menetrendszer? járatáról Frankfurtban leszállva nem is
látszott betegnek, inkább csak idegileg kimerültnek. Gerhard Schröder német
kancellár hivatali helikopterével Göttingenbe repítették a kiszabadult túszt, ahol
az orvosi vizsgálatokat követően már szerdán megállapították a fehér köpenyes
specialisták, hogy Frau Wallert a pszichés megrázkódtatásoktól eltekintve jó
egészségi állapotnak örvend. Azóta "üldözik" a zsurnaliszták a
Fülöp-szigeteki túszdráma egyetlen európai szemtanúját, aki azonban sem göttingeni
otthonában, sem ausztriai hétvégi házában nem érhető utol. A fiáért, férjéért,
sorstársaikért aggódó Renate Wallert a német biztonsági szervek védelmét élvezve
hetekre eltűnt a közvélemény elől. Most egész Németország várja, hogy
megszólaljon.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!