hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Coca-Cola karrier
Békés korszakváltás Mexikóban

2000. 07. 08.
Az utcákra áramló emberek ezrei új korszak kezdetét ünnepelték Mexikóban. Az ország történelmében 71 év óta első ízben fordul elő, hogy nem az Intézményes Forradalmi Párt jelöltje nyerte meg a választásokat. A Szövetség a Változásokért jelöltjének győzelme mérföldkő az ország történelmében, hiszen eddig még soha nem sikerült békés úton megváltoztatni az uralkodó hatalmi szélirányt. Fox sikerében döntő szerepet játszott, hogy kampányában a katolikus egyház elsöprő erej? politikai támogatását élvezte.



A megválasztott mexikói elnök, Vincente Fox. Megtörte a 70 éves tradíciót
    Fotó: Reuters

Mexikóban lezárult egy korszak: a 71 évig az Intézményes Forradalmi Párt (PRI)
uralma alatt élő 97,4 millió mexikói számára a kormány bukása sokáig éppúgy
elképzelhetetlen volt, mint például Európában a berlini fal leomlása. Vasárnap
azonban megtörtént a csoda: a Szövetség a Változásokért (PAN) elnevezés?
ellenzéki tömörülés színeiben induló Vicente Fox Quesada a szavazatok 43
százalékának megszerzésével legyőzte a 36 százalékot szerző, a PRI színeiben
induló Francisco Labastidát.

A nem csupán a kormányt, hanem magát a nemzetet is megtestesítő PRI-nek hatalmi
pozícióját csak visszaélések és botrányok sorozatain keresztül sikerült
megerősítenie. Sokan úgy vélték: a fegyver által hatalomra jutott
"PRI-dinasztiát" csak fegyverrel lehet majd kifüstölni hatalmi székéből. A
mostani választások azonban az elnökségen kívül kongresszusi többségétől is
megfosztották a PRI-t, amely azonban az ország 31 államából 19-ben még mindig
kormányzósággal bír.

A PRI-t a nemzetközi sajtó mindig is a "világ leghatékonyabb választási
gépezete", illetve "a tökéletes diktatúra" címkékkel illette, mivel a
választások megnyeréséhez szükséges számú szavazat megszerzésében minden
lehetséges eszköz bevetését legitimnek tekintette. Közismert volt a katolikus egyház
tagjainak üldözéséről, valamint arról, hogy menedéket ajánlott fel Trockijnak, aki
mindaddig Mexikó vendégszeretetét élvezhette, amíg Sztálin ügynökei meg nem
gyilkolták. Nem véletlen talán, hogy hatvan évvel ezelőtt katolikus értelmiségiek
megalapították a PAN-t, azzal a célzattal, hogy síkra szálljon az akkori kormány
szekularizáló hatása, illetve földreformjai ellen. A PAN időközben elvesztette
vallási jellegét, ám az idei választásokon a jelöltje mellett kardoskodva a
katolikusok újult erővel szálltak ringbe. Munkájuk "gyümölcse", hogy Guanajuato
állam egykori kormányzója, Vicente Fox december 1-jén foglalhatja el hivatalát (Hetek
2000. május 27., Fordulatért kampányol
a klérus
).

Egyelőre még kérdés, milyen változtatásokat tud keresztülvinni a nyilvánosság
előtt gyakran lóháton, kedvenc cowboy csizmájában és farmerében megjelenő 58 éves
elnök, annyi azonban biztos, hogy "a kormányzáson túlterjedve az egész kultúrára
kiható" intézkedéseket tervez. Fox minden tekintetben új színfolt Mexikó politikai
palettáján: a Coca-Cola vállalatnál teherautósofőrként kezdő, majd magát
hamarosan az igazgatóságig felküzdő elnök vezetési stílusa politikai elemzők
szerint sokkal inkább menedzser típusú, vállalati jelleg? és pragmatikus.

Egy dolog tűnik biztosnak: nem könny? a rá váró feladat. Az ország idei adóssága
meghaladhatja a nemzeti jövedelem 45 százalékát, ezenkívül pedig a súlyos
munkanélküliséggel s szegénységgel is szembe kell néznie.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!