hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tengerré vált ország
Születés és halál a fák tetején

2000. 03. 04.
Az Egyesült Államok több száz katonát küld Mozambikba segítségül az országban hetek óta zajló áradások miatt – jelentette a CNN amerikai hírcsatorna. Tizenhárom segélyszállítmánynyal megpakolt C–130-as szállítógép repül a szerencsétlenül járt afrikai országba, hat speciális helikopter és 550 katona pedig azoknak az ezreknek a kimentésében segít, akik már majdnem egy hete háztetőkön és fákon várakoznak éhezve. A mentőhelikopterek élelmiszert és ivóvíztartályokat dobnak le azoknak, akiket nem tudnak azonnal elvinni. "Ha a világ kormányai segíteni szeretnének, akkor azt most kell tenni, nem holnap és nem holnapután" – figyelmeztetett Carol Bellamy, az Európai Unió Gyermek Alapítványának vezetője. "Rettenetes – mondja Michelle Quintaglie, a World Food Program segélyszervezet munkatársa. – Olyanokat kell hely hiányában hátrahagyni, akikről tudjuk, hogy holnap már nem lesznek ott." A mentésre érkező helikopterek nem mindenkin tudnak segíteni: egy asszony az emberekkel zsúfolt, már felszálló helikopter után dobta kisgyermekét, hogy elvigyék. Ő maga ott maradt, sorsáról nem tudnak.



Dél-afrikai helikopter menekíti a lakosokat Mozambikban. Soha nem láttak hasonlót
Afrikában    Fotó: Reuters

Az egy hónapja tartó esőzések miatt mintegy egymillió ember került veszélybe,
illetve menekül az ár elől a tizenkilenc milliós Mozambikban. A mentési munka a
Limpopo folyóvölgyre koncentrálódik, ahol "egyre roszszabbodik a helyzet" –
jelentette ki Joachim Chissano, az ország miniszterelnöke, aki szerdán segítségért
folyamodott a világhoz. Az országban fogytán van az üzemanyag, és nagy szükség van
helikopterekre is. A szinte 24 órás szolgálatot teljesítő mentőalakulatok lassan
erejük végéhez közelednek. Az árvíz pusztításai közepette, csodával határos
módon született Rositha Pedro – egy fa tetején, ahonnan a légimentők édesanyjával
együtt sikeresen megmentették, és egy klinikára szállították az újszülöttet.



Ennyi maradt egy mozambiki autópályából. Mentésre várva    Fotó: MTI

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!