hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tragikus sorozat
Öngyilkosságok a Vatikánban

1999. 09. 04.
A Szent Péter bazilikába látogató turisták nem sejthették, milyen vérfagyasztó jelenetben lesz részük: a hatvannégy éves Benedetto Mininni ugyanis a nagyközönséggel teli épületet választotta öngyilkossága helyszínéül. Miután körülbelül két órát töltött a székesegyházban, a dél-olaszországi férfi pisztollyal szájba lőtte magát az egyik oszlop mögött. A látogatók elmondása szerint a szétfröccsenő vér összemázolta a falakat és az oszlopokat is. Bár a Vatikánt sokan választották már öngyilkosságuk helyszínéül, a mostani volt az első, amely a székesegyház falain belül történt.

A horrorfilmbe illő jelenetről egy ausztrál turista videofelvételt is készített,
ám azt az olasz televízió nem adta közre. A Vatikán "szomorú epizódnak" titulálta
az öngyilkosságot, és nyilatkozatban közölte: nincs szükség az épület újraszentelésére.
Úgy véli: ebben az esetben elegendő, hogy egy délutáni mise keretén belül keressék
Isten bocsánatát a férfi tettére.

Tomka Miklós vallásszociológus a TV2 hírműsorában elmondta: az újraszentelés akkor
válik szükségessé, ha valamilyen bűncselekmény, gonoszság, illetve egyházellenesség
történik. Ilyen esetekben azt is vizsgálják, milyen motívumból vet véget valaki az
életének: egyház- illetve Isten-ellenessége miatt öli-e meg magát templomban, vagy
mert "így kíván közel kerülni Istenhez". Mivel Benedetto Mininni esetében nem
ismeretesek az öngyilkosság motívumai, a Szent Péter bazilika kiválasztása a férfi
pozitív kötődését fejezhette ki a Katolikus Egyház iránt, vélte Tomka, aki példaként
megemlítette a híres magyar színész, Latinovics Zoltán esetét is, aki az öngyilkossága
előtti percekben a Vigília cím? katolikus folyóirat egyik számát vette a kezébe.

A bazilikában történt eset némi aggodalmat is kiváltott a Vatikánban a közelgő
millenniumi év ünnepségsorozatainak biztonsága miatt. 2000-ben a megszokottnál jóval
többen zarándokolnak majd el a katolicizmus fővárosába. Mivel eddig is sokan választották
életük utolsó pillanatának helyéül a Vatikánt, az aggodalom megalapozottnak tűnik.


Az elmúlt években többen vetették a mélybe magukat a Michelangelo által tervezett
kupola erkélyéről: legutóbb, 1992-ben, egy huszonkét éves nő, pár évvel korábban
egy 29 éves nő ugrott le ugyanonnan, egy sofőr pedig agyonlőtte magát a Szent Damáziusz
udvarban. Tavaly januárban egy homoszexuális férfi gyújtotta fel magát a Szent Péter
téren.

Az egyik legemlékezetesebb, s egyben a legtöbb találgatásra okot adó eset a tavaly májusban
elkövetett hármas gyilkosság volt, amikor vérbe fagyva találták Alois Estermannt, a
Pápai Gárda parancsnokát feleségével és egy fiatal gárdistát, a huszonhárom éves
Cedric Tornay-t. A sajtó szerint az ügy hátterében kémtörténet, illetve egy
(homoszexuális) szerelmi háromszög állhatott, a Vatikán azonban az ilyen esetekben
megszokott szűkszavú modorában kommentálta az eseményt.

"Számos dolog történt a Vatikánban a történelem során, amelyre nem kaptunk kielégítő
választ még az elmúlt években sem" – nyilatkozta tavaly a hármas gyilkossággal
kapcsolatban John Flynn amerikai szenátor, az USA korábbi vatikáni nagykövete.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!