hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Világkonferencia az emberi jogokról

1998. 12. 12.
A héten megkezdődött Párizsban az a négynapos nemzetközi kongresszus, melyet az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elfogadásának 50. évfordulója alkalmából rendeznek.

"Minden ember szabadnak születik, és méltóságában, valamint jogaiban egyenlő"
– áll a nyilatkozatban. Felvilágosult filozófusok, papok és politikusok évszázadokig
osztoztak ebben a nézetben, de a századunkban történt két világháború és a
Holocaust borzalmai szükségessé tették, hogy a világ vezetői nyíltan deklarálják
az alapvető, elidegeníthetetlen emberi jogokat. Mindemellett a nyilatkozat egyesek
szerint a modern idők egyik leginkább figyelmen kívül hagyott dokumentuma. Jó példa
erre Kambodzsa, Ruanda és Bosznia esete.

Bár Kína nemrégiben írt alá egy ENSZ-szerződést az emberi és politikai jogokról,
és hangoztatja, hogy tiszteletben tartja az Egyetemes Nyilatkozatot, mégis megbüntet
mindenkit, aki nem követi a hivatalos irányvonalat. Egy a CNN-nek nyilatkozó kínai üzletember
szerint az elmúlt húsz évben a gazdasági fejlődés hatására az embereknek is több
joga lett. "Húsz évvel ezelőtt még nem beszélgethettem volna itt önnel." Az üzletember
azonban nem járult hozzá, hogy nevét közzétegyék a riportban, s ez a tény rámutat
arra a távolságra, amit még Kínának meg kell tennie az alapvető emberi jogok elérése
terén. (CNN)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!