hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Arafat széke inog
Akadozik a békeegyezmény palesztin teljesítése

1998. 11. 07.
Több területen is késik palesztin részről a Wye folyó partján aláírt egyezményben vállalt kötelezettségek teljesítése. A legkritikusabb feltétel harminc terrorista letartóztatása, akik összesen mintegy száz izraeli haláláért felelősek. Bizonytalan továbbá a Palesztin Nemzeti Tanács összehívásának időpontja, amelynek feladata lenne, hogy eltörölje a szervezet alapokmányának az Izrael megsemmisítésére vonatkozó cikkelyeit. Ez utóbbi immár öt éve várat magára. Csalódás érte Jasszer Arafatot is, aki arra számított, hogy spanyolországi útjáról hazatérve különgépe már az új gázai nemzetközi repülőtéren landolhat. Az izraeli kormány azonban a biztonsági garanciák hiánya miatt egyelőre nem adott engedélyt a légikikötő megnyitására.



János Károly spanyol uralkodó Jasszer Arafattal   Fotó: MTI

Jasszer Arafat Madridban tartott sajtóértekezletén kijelentette, hogy a harminc
palesztin bűnöző közül tizenkettőt sikerült már kézrekeríteni. Háziőrizetben
van továbbá Ahmed Jasszin sejk, a Hamasz terrorszervezet alapítója is. Izraeli részről
hangsúlyozzák, hogy nincsenek bizonyítékok arra, hogy a terroristákat ténylegesen be
is börtönözték volna.

Arafatnak egyébként jó oka lehet arra, hogy siettesse a leszámolást a szélsőségesekkel,
mivel az utóbbi hetekben megsokasodtak az ellene irányuló fenyegetések. Előbb az iráni
elnök minősítette árulónak az izraeliekkel kötött egyezmény miatt, majd a libanoni
Hezbollah terrorszervezet "ítélte halálra" a palesztin vezetőt. Tajeb Abdel Rahim,
a Palesztin Hatóság főtitkára szerint Irán támogatását élvező iszlám
fegyveresek gyilkosági kísérletek sorát készítették elő az elmúlt hónapokban
Jasszer Arafat ellen, ezeket azonban a palesztin biztonsági erők rendre meghiúsították.
Időközben palesztin részről hivatalosan cáfolták azokat a híreszteléseket, amelyek
szerint Arafat megrendült egészségére hivatkozva februárban lemondana.

Netanjahu helyzete sem tűnik könnyebbnek. A jobboldalt nem elégítette ki Ariel Saron külügyminiszteri
kinevezése, és a héten tartott bizalmi szavazáson csak néhány arab képviselő
szavazata mentette meg a kormányt. A közel-keleti helyzetet még bizonytalanabbá teszi
Huszein jordán király egyre súlyosbodó betegsége. Az izraeli Jediot Ahronot értesülése
szerint az amerikai rákterápia befejezése után az uralkodó nem valószínű, hogy
hazatérve be tudja tölteni hivatalát. Sokan attól tartanak, hogy a több mint negyven
éve hatalmon lévő Huszein király utódlása sok, eddig visszafojtott feszültséget
hozhat felszínre Jordániában.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!