hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pogromok Indonéziában

1998. 10. 31.
Az indonéziai Ciamisban százak tiltakoztak köveket dobálva egy kínai család otthona előtt, amelyben keresztény istentiszteleteket tartottak. A csőcselék üzleteket és házakat rombolt le, egy kínai férfit pedig összevertek a Dzsakartától 200 kilométerre fekvő városban – jelentette a CNN.

Indonézia kínai kisebbsége az elmúlt egy évben zaklatások sorát szenvedte el,
mivel az áremelések miatt dühödt tömeg sorozatban támadta meg boltjaikat és
otthonaikat. Az ellenszenv oka, hogy a gazdasági válságot élő Indonéziában a
viszonylag jómódú, vállalkozó kínaiak milliók szemében váltak bűnbakká.
Ugyanakkor a 90 százalékban muzulmán országban a kínaiak főleg a keresztény és
buddhista vallást képviselik. A gazdasági válság miatti zavargások kényszerítették
lemondásra májusban Suharto elnököt is.

Bár a vallásszabadság az indonéz alkotmányban lefektetett alapelv, a keresztények
nehezen találnak helyet istentiszteleteik megtartására, vagy gyülekezeti ház építésére.
Ez gyakran illegális, otthoni öszszejövetelek szervezésére kényszeríti őket. A
ciamisi gyülekezet egy kínai üzletember házának emeletén gyűlt össze rendszeresen,
míg a támadáskor szétvert üzlete a földszinten helyezkedett el. Egy neve elhallgatását
kérő rendőrtiszt megerősítette, hogy a támadók egy patikát, egy bankot és több
autót is megrongáltak. Elmondása szerint volt, akit azért vertek meg, mert a megtámadott
házigazda rokonának hitték.

A zavargás nyomán a katonaság biztonsági intézkedéseket hozott a Ciamissal szomszédos
Tasikmalaya városában is, ahol 1996-ban felgyújtottak egy keresztény templomot. A gyújtogatásnak
akkor három ember esett áldozatul.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!