A két férfi nézeteit és politikai hovatartozását tekintve korábban aligha
lehetett volna távolabb egymástól: amikor 30 évvel ezelőtt a gyűlölet tüze fellángolt,
a katolikus Hume már az utcákon volt, és a brit hadsereg elől próbálta elzárni az
utat. A protestáns Trimble pedig aktívan asszisztált a hatalom megosztásáról szóló
egyezmény szabotálásában. A két politikus nemcsak a szerződés elfogadtatásában,
hanem – különösen Hume – annak kidolgozásában is nagy szerepet játszott. Hume,
aki már 1988-ban titkos tárgyalásokat kezdett a Sinn Feinnel, az IRA politikai szárnyával,
történelmi fordulatot hozott az észak-írországi események alakulásában. Ő ugyanis
megpróbálta meggyőzni Gerry Adamset arról, hogy a féktelen erőszak csak további
politikai zűrzavart szül. Ezek után a brit kormány is titkos tárgyalásokat kezdeményezett
az IRA-val, és rövidesen London, Dublin és Washington már együttes erővel próbálta
orvosolni a helyzetet.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »