Jasszer Arafat kinéz Nelson Mandela dél-afrikai elnök egykori börtöncellájának
rácsos ablakán Fotó: MTI
"Ugyanolyan nemzetközi nyomásgyakorlásra van szükségünk, mint amilyent az
apartheid kormányokkal szemben alkalmaztak az elmúlt években. Senki sem tagadhatja
ezeknek a nemzetközi gazdasági szankcióknak a szerepét abban, hogy
rákényszerítették a fajüldöző rendszereket a végleges rendezésre" –
jelentette ki a palesztin vezető a Dél-afrikai Külügyi Intézetben tartott
előadásában.
Arafat háromnapos dél-afrikai látogatása záróbeszédét mondta el Pretoriában.
Korábban találkozott Nelson Mandela elnökkel és annak kijelölt utódával, Thabo
Mbekivel – jelentette a Reuters hírügynökség. David Bar-Illan izraeli
kormányszóvivő Arafat szavaira reagálva kijelentette, hogy a békét csak
tárgyalások útján lehet elérni, az ellenséges akciókra való felszólítás nem
segíti elő a béke ügyét.
Arafat előadásában a jelenlegi izraeli kormány politikáját az egykori dél-afrikai
fajüldöző rezsiméhez hasonlította, amely bantusztánokba zárta a feketéket. Szavai
szerint az izraeli kormány ugyanígy akar eljárni a palesztinokkal szemben. A palesztin
vezető megismételte figyelmeztetését, hogy amennyiben a békefolyamatot nem zárják
le jövő év májusáig, kormánya ki fogja kiáltani a palesztin államot az 1967-ben
elfoglalt palesztin területeken. (MTI)
Ügynökök osztották meg az 56-os bajtársakat
Interjú Fónay Jenővel, a Pofosz alapító elnökével »
1956: a magyar menekülteket védő diplomata rejtélyes halála
Povl Bang-Jensen története »
„A Sátán újra a Földön lakik, és számos emberi testet öltött magára”
Németh Sándor beszéde az október 7-e utáni Izrael melletti szolidaritási tüntetésen »