hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tanulni kell a békét
Derry vagy Londonderry

1998. 06. 06.
A népszavazással megerősített északír békeegyezménynek most a hétköznapok során kell bizonyítania életképességét – és ez nem megy egykönnyen. Bár a politikusok megegyeztek, Londonderry lakói azonban még városuk nevében sem tudtak eddig megállapodni. A katolikus lakosság "Derry"-ként emlegeti – így hívták a települést az angol gyarmatosítók megérkezése előtt –, míg a protestánsok ragaszkodnak hozzá, hogy a brit főváros nevét a "Derry" szó elé rakva utaljanak a városra.

Londonderry szimbóluma lehetne az elrontott, de talán helyrehozható dolgoknak
Észak-Írországban. Az erőszakhullám több mint 30 éve itt, Londonderryben
kezdődött, amikor egy katolikus emberjogi mozgalom úgy döntött, felveszi a harcot a
várost évszázadok óta kormányzó protestáns hatóságokkal. A békésnek induló
tüntetések zavargásokká fajultak. A város a brit hadsereg és az IRA felfegyverzett
csoportjai közötti összecsapások színterévé vált. Az 1972-es "véres
vasárnap" után a konfliktus futótűzként terjedt tovább Észak-Írországban.

Most azonban Londonderry azt szeretné, ha a megbékélésről válna híressé. A város
jóval előbbre jár az egymással szembeni tolerancia és megértés terén, mint
Észak-Írország többi része. "Az embereknek elegük lett az erőszakból.
Rájöttek, hogy sehova nem vezet, és felismerték az együttélésben rejlő gazdasági
lehetőségeket" – állítja Martin Bradley, Londonderry polgármestere. Donncha
MacNiallais is – aki korábban az IRA tagja volt, majd 10 év börtönbüntetés
letöltése után a városi önkormányzatban vállalt közösségi munkát – hasonlóan
látja a helyzetet: "Mindkét fél felismerte, hogy nem képes katonai győzelmet
elérni."

Londonderry lakói abban reménykednek, hogy az egyezményben kialkudott új politikai
szerkezet megteremti majd a lehetőséget arrra, hogy a nézeteltéréseket békés úton
oldják meg. S ki tudja, talán idővel még városuk nevéről is sikerül
megállapodniuk.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!