hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Se vele, se nélküle
Viták az Európai Unió jövőjéről

1998. 06. 20.
Az Európai Unió soros elnökségéről leköszönő Nagy- Britannia adott otthont az uniós vezetők kétnapos csúcstalálkozójának Cardiffban. A megbeszélésen ismét napirendre kerültek a szervezet visszatérő problémái: a tagállamok életét túlzott módon kontrolláló Európai Bizottság szerepe, az egyes országok hozzájárulása az EU költségvetéséhez és a közös valuta bevezetése.



Az Európai Unió kormányfői a cardiffi csúcstalálkozón. Ausztria veszi át a
stafétabotot Fotó: MTI

A Nagy-Britannia EU-elnökségét lezáró cardiffi találkozót követő
sajtótájékoztatón Tony Blair sikeresnek értékelte országa hat hónapos
szereplését. Az eredmények közül kiemelte: sikerült elindítani egy olyan politikai
programot, amelynek célja, hogy eltávolodjon egy túlcentralizált európai szuperállam
kiépítésétől.

A sikerek mellett azonban számos megoldatlan feladat marad a stafétabotot július
1-jétől átvevő Ausztriára. A Cardiffba érkező politikusok ezúttal nem letenni
kívántak a közös asztalra, hanem inkább visszavenni abból, mondván: lehet, hogy a
"bőség kosarából" a kisebb országok tényleg jóllaknak, ám a gazdaságilag
fejletteknek ez meglehetősen sokba kerül. Helmut Kohl német kancellár panaszaiból
mindenesetre ez tűnik ki: országának ugyanis évi 22 milliárd német márkával kell
hozzájárulnia az EU közös kasszájához.

"Túl sokat fizetünk be a költségvetésbe, de túl keveset kapunk vissza belőle. Nem
akarjuk egyedül állni Európa számláinak kétharmadát" – nyilatkozta Kohl az
összeg hatmilliárd márkás csökkentését kérve. Svédország, Ausztria és Hollandia
szintén sokallja a rájuk rótt összeget.

További kifogás – főként német és francia részről – az Európai Bizottság
mindenhatósága. "Óriási bürokratikus költségen a bizottság olyan ügyekbe
avatkozik bele, mint például, hogy milyen hosszú legyen a kötél, amivel a marhákat
kivezetjük az istállóból" – mondta Edmund Stoiber bajor miniszterelnök.

A Times cím? brit napilap szerint Tony Blair is elégedetlen Brüsszellel és az
Európai Parlamenttel. A cardiffi csúcs utáni sajtótájékoztatón elmondta: "Vannak
az országok életében olyan területek, ahol az emberek nem akarják, hogy az unió
minden egyes dologba beleszóljon. Olyan Európát akarnak, amely nemzetállamokból áll,
ahol megmarad az emberek saját identitása, és ahol az Európa szélesítését
szolgáló együttműködés saját nemzetük számára is hasznot hoz."

Kohl és Jacques Chirac francia elnök szintén decentralizáltabb Európát szeretne.
Szerintük az országoknak saját kormányuk és parlamentjük szerepét kell inkább
megerősíteniük, s nem az Európai Bizottságét és az uniós parlamentét.

Az euro bevezetése különösen Németországban éles vitát kiváltó kérdés, ahol az
európai közös pénz főleg a jobboldal körében népszerűtlen, és ez az őszi
választásokon értékes szavazatokba kerülhet a kancellárnak.

Az euro ellenzői szerint egyébként a közös valutahasználat bevezetéséhez
szükséges szigorú pénzügyi politika a munkanélküliség növeléséhez (az
EU-országokban már eddig is 18 millió munkanélküli él), és a mindenhol azonos
kamatlábak miatt a gazdasági eredmények még nagyobb mérték? eltéréséhez vezet.

Az euróval kapcsolatosan többen attól tartanak, hogy a dollár helyett a jövőben ez
lesz a bűnözők és kábítószer-kereskedők kedvenc valutája. "Az euróval ezentúl
sokkal gyorsabban és könynyebben folytathatják tevékenységüket. Például, ha
Párizsban az utcán kábítószert adnak el, nem francia frankot kapnak érte, hanem
eurót, amit további 11 ország bármelyikében felhasználhatnak" – mondja Robinson.

S hogy az utca embere mit gondol minderről? "Attól félek, hogy beolvadunk egy nagy
unióba és elveszítjük dán mivoltunkat – nyilatkozta egy 22 éves koppenhágai
diák. – A megállapodás értelmében eltörlik az országhatárokat és pont ez az,
amit én nem szeretnék."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!