hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Rakéták az orosz csempészhajón

1998. 06. 20.
ŰA ciprusi görög kormány 1997 januárjában közölte, hogy légvédelmének megerősítésére 420 millió dollár értékben vásárolt föld-levegő rakétaelhárító rendszert az orosz Roszvooruzsenyije fegyverkereskedő cégtől. Ez a bejelentés pattanásig feszítette az indulatokat a térségben, mivel ez a radarvezérlés? rendszer nemcsak Ciprusra jelent veszélyt, hanem az izraeli és az amerikai légierő térségben tartózkodó egységeire is. Ankara állítása szerint az S–300-as rakétarendszer támadó fegyverként is használható, és a ciprusi török állam mellett Törökország déli területeit is veszélyezteti. A török kormány többször jelezte, hogy készek akár erőszakkal is megakadályozni a telepítést. Moszkvában időközben bejelentették, hogy június végén ciprusi katonák Asztrahán mellett az S–300-as rakétarendszerrel próbalövészeten vettek részt. Egy magas rangú orosz külügyi tisztviselő nevének elhallgatását kérve közölte, hogy a fegyverrendszer Ciprusra szállítását szükség esetén akár szállítógépekkel is meg tudják oldani. A ciprusi görögök mind nagyobb többsége támogatja, hogy a török fenyegetőzések ellenére is telepítsék az orosz rakétákat. A Gallup felmérése szerint a megkérdezetteknek mintegy 86 százaléka a helyesli a döntést, és csupán egynegyedük tart attól, hogy emiatt háború törhet ki Törökországgal.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!