hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hazaszállították az usztasa táborparancsnokot

1998. 06. 20.
Helyi idő szerint szerda délután Buenos Aires nemzetközi repülőterén az argentínai hatóságok átadták a horvát rendőrségnek Dinko Sakic volt usztasa táborparancsnokot, akit Zágrábban háborús bűnök elkövetésével vádolnak. A jasenovaci haláltábor parancsnokát többek között azzal vádolják, hogy személyesen is részt vett foglyok kivégzésében, s ő válogatta ki az internáltak közül a megsemmisítésre ítélt betegeket és öregeket, valamint a fogolyszökések miatti kivégzésekre is ő adott parancsokat. Sakic a háborút követően Argentínába menekült, és több mint ötven éven át háborítatlanul élt a Buenos Airestől 300 kilométerre délkeletre lévő Santa Teresita turistaparadicsomban. A jelenleg 76 éves férfi azt állítja, hogy ő nem parancsnoka, hanem csak igazgatója volt a jasenovaci lágernek, és amíg a táborban volt, az őrök és az adminisztratív személyzet egyetlen tagja sem nyúlt a foglyokhoz. Sakic, akit egy argentin tévétársaság leplezett le, csütörtök délután érkezett meg Zágrábba, ahol öttől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik. (MTI)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!