hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A HÉTEN TÖRTÉNT
Elnökválasztás Ecuadorban

1998. 06. 06.
Ecuadorban a vasárnap tartott elnökválasztáson a kereszténydemokraták jelöltje, Jamil Mahuad quitói polgármester kapta a legtöbb szavazatot ellenfelével, a banánmágnás Alvaro Noboával szemben. A két rivális szinte rögtön a szavazás befejeztével vádaskodni kezdett. Mivel nem volt meg az 50 százalékos részvételi arány, a legesélyesebbeknek július 12-én ismét meg kell mérkőzniük egymással az elnöki poszt elnyeréséért.

Szaddám lánya fut a milliók után

Szaddám Huszein lánya megkezdte a nyomozást az után a pénz után, amelyet volt
férje, a néhai Szaddám Kamel menekített ki az országból és helyezett letétbe egy
jordániai bankban röviddel azután, hogy a sivatagon át testvérével együtt
megszökött Irakból. Kamel – együtt menekülő – bátyja szintén Szaddám Huszein
veje volt, miután az elnök idősebb lányát vette el. A két férfi 1995 augusztusában
hagyta el az országot azzal a céllal, hogy leleplezik és megdöntik apósuk uralmát. A
Jordániába száműzött iraki ellenzékiek szerint azonban vér tapadt a kezükhöz,
ezért nem kívántak együttműködni velük, ami némileg érthető, hiszen Kamel
közismerten a második ember volt az országban. Szaddám Huszein bűnbocsánatot ígért
nekik, ezért a két emigráns 1996 elején visszatért Bagdadba. Röviddel ezután
állítólag feldühödött családtagjaik végeztek velük. Szaddám lányai, Rana és
Raghad azóta háziőrizetben vannak, Rana most innen próbálja megszerezni a kamatokat
férje pénze után. Az iraki kormányzat szintén kutatást folytat, hogy megtalálja azt
a több mint egymilliárd dollárt, amit Kamel bankokban helyezett el a világ minden
táján.


Újabb áldozatok Algériában

Egy mentőautó három utasát mészárolták le szélsőséges iszlám felkelők
Algírtól délre vasárnap. Színlelt forgalmi akadállyal, rendőrnek álcázva magukat
kényszerítették az út szélére a mentőt, hogy azután vezetőjének elvágják a
torkát, az ápolónőt és a súlyos autóbalesetet szenvedett sebesültet pedig
egyszerűen lelőjék. Az 1992 óta tartó erőszakhullám már több mint 65 ezer
áldozatot követelt Algériában.


Izraeli–szír találkozó az USA-ban

Amerikai forrásokból megerősítették, hogy Izrael és Szíria képviselői hétfőn
nem hivatalos konzultációkat folytattak a houstoni James Baker Intézet égisze alatt a
két éve megrekedt béketárgyalások felújításának lehetőségéről. Edward
Djerejian, az intézet igazgatója – az Egyesült Államok volt szíriai és izraeli
nagykövete – közölte, hogy ő szervezte a nem hivatalos találkozót, amelyen részt
vett James Baker volt külügyminiszter is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!