hetilap

Hetek hetilap vásárlás
NAGYÍTÓ
El Loco, az ecuadori

1998. 05. 30.
Abdala Bucaram, aki El Loco, vagyis "Az Őrült" néven vonult be Ecuador történelmébe, ezúttal új szerepben tért vissza a politikai életbe. Ecuador korábbi elnöke, az exrockzenész Bucaram most Panamából próbálja az elnökválasztást befolyásolni. Bucaramról sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy tradicionális kormányfő lett volna. Sokat vitatott, s mindössze hat hónapos elnöksége sem éppen hagyományos módon fejeződött be: a kongresszus "mentálisan alkalmatlannak" nyilváníttatta, s tavaly februárban eltávolította posztjáról. "Az Őrült" azonban nem adja fel egykönnyen, s most újra pódiumra lép: önkéntes száműzetéséből Alvaro Noboa elnökjelöltet támogatja, aki állítólag Bucaram uszítására azzal próbálja a közvélemény-kutatások alapján előtte álló Jamil Mahuad népszerűségét aláaknázni, hogy bátyjának kábítószerügyleteit szellőzteti a sajtóban. El Loco – régi önmagához hűen – nem tétlenkedik. Az El Telegrapho cím? helyi napilap szerint: "Bucaram egy politikai zseni. Anélkül, hogy egyáltalán az országban lenne, vagy jelöltetné magát, többet foglalkozik vele a sajtó, mint a legtöbb elnökjelölttel." Bucaram útja a csúcsra egy focipályán kezdődött. Bár élete nagy álmát – profi focista vagy kosárlabda-játékos szeretett volna lenni – nem sikerült valóra váltania, mégis elsősorban kiemelkedő atlétikai teljesítményeinek köszönhette, hogy megválasztották szülővárosa polgármesterének. Kétes (polgár)mesterkedései miatt azonban hamarosan Panamába volt kénytelen távozni, ahonnan a kongresszus engedélyével több év múlva térhetett csak haza. A nagylelk? ecuadoriak készséggel voltak hajlandók fátylat borítani a múltra, s ennek kézzelfogható jeleként megválasztották országuk elnökének. El Loco azonban nem véletlenül kapta becenevét. Elnöki pozícióját például legújabb CD-je népszerűsítésére használta fel, amelyen Elvis Presley egykori sikerszámait énekelte spanyolul. Bucaram ellenzékével és kritikusaival sem volt túl kíméletes: gengsztereknek, idiótáknak és szamaraknak titulálta őket, akik hamarosan elhatározták: eltávolíttatják Bucaramot a hatalomból. A különc elnök ragaszkodott a bársonyszékhez, s ezért elbarikádozta magát a kormányépületben. Ez kisebb belháborúhoz vezetett, ugyanis az épület előtt óriási tömeg gyűlt össze, hogy Bucaram ellen tüntessen. A rendőrségre így kettős szerep hárult: a tömeget az épületen kívül, El Locót pedig belül kellett tartaniuk. A puccs akkor sikerült: úgy tűnik azonban, hogy El Locótól nehéz lesz véglegesen megszabadulni. (Cs. M.)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!