hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Isten szuperhősei képregényben
A teljes Biblia megrajzolva az ex-marveles grafikustól

2011. 10. 27.
Sergio Cariello, világhírű képregény-illusztrátor közel negyven éve rajzol képregényeket. Olyan világhírű cégeknek dolgozott és dolgozik ma is, mint a Marvel Comics és a DC Comics. Több szuperhős megformálásában is részt vett, például a Pókember, Superman vagy Batman. Aztán 2006-ban felkérték a teljes Biblia megrajzolására (Action Bible), és a mű tavaly került a polcokra Amerikában. A képregénykönyv 12 részben a Patmos Records forgalmazásában kerül a magyar olvasóközönség kezébe a napokban.

Hogy került a képregényrajzolás közelébe?

- Már ötéves koromban az volt az álmom Brazíliában, hogy képregényrajzoló leszek. Tizennégy éves koromban arról álmodoztam, hogy majd Joe Kubert Képregény és Grafikai Művészet Iskolájába fogok járni New Jersey-ben. 1986-ban el is kezdtem ezt az iskolát, és arra vágytam, hogy megrajzolhassam az összes szuperhőst, amelyeken felnőttem: Spidermant, Daredevilt, Thort, Conant és a többieket. És emlékszem, még iskolába jártam, amikor a Marvel Comics meghirdetett egy állást minden negyedéves diáknak, aki szeretne dolgozni a gyártásban mint szövegrajzoló. Mivel egy érintett diák sem jelentkezett, én mint másodéves diák, felvételt nyertem. Aztán látták, hogy rajzolni is tudok, és adtak más munkát. Olyan elfoglalt lettem, hogy fel kellett adnom a munkámat a gyártási részlegen, hogy szabadúszóként legyen időm képregényeket illusztrálni.

Hogy jött a Képregénybiblia ötlete?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!