hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hegy nem akadály, hanem kihívás
Beszélgetés Erőss Zsolttal, aki fél lábbal is folytatja a nyolcezres csúcsok meghódítását

2011. 06. 17.
Erőss Zsolt a kilencedik nyolcezres csúcsot teljesítette. A Lhocét, Földünk negyedik legmagasabb csúcsát május 21-én érte el – 16 hónappal az után, hogy jobb lábát térd alatt amputálni kellett. Hegyi vezetők, teherhordók és oxigénpalack nélkül, protézissel még soha senki nem jutott ilyen magas csúcsra.

Gratulálok az olvasók és a magam nevében is a teljesítményedhez. Mennyire volt nehéz ez a hegy fizikailag, illetve technikailag?
– Könnyű nyolcezres nem létezik. Azért, ha sikerül jól felkészülni, a hegy nem szabad, hogy akadály legyen, inkább kihívás. A korábbi nyolc csúcs teljesítésénél ezt tapasztaltam, még akkor is, ha előfordult, hogy néha rezgett a léc. Valamelyest rosszabb körülményekre számítottam, s ehhez képest kevesebb volt a váratlan nehézség. Nem szeretnék álszent lenni, így kijelenthetem, jobban teljesítettem, mint amit vártam magamtól. Igaz, itt lent a tengerszinten hajlamosak vagyunk utólag arra, hogy már egyszerűbbnek lássuk a már teljesített feladatot. Azonban most mégis azt kell mondanom, hogy ez a nyolcezer-ötszázas hegy a nyolcezresek között is magasnak számít, ráadásul a csúcs előtt nem egy kellemes, szépen kilaposodó hófolyosó várt az arra járókra, hanem egy negyven-ötven méter magas sziklafal, és a csúcs ennek a tetején volt. Ez váratlan volt, de én szeretem az ilyen technikai nehézségeket. Korábban ebben a falban voltak balesetek, így – elsősorban a „kereskedelmi mászókra” való tekintettel – ezúttal fix kötél is volt a falban elhelyezve. Bevallom, jól jött ez a kis segítség, mert a lejövetel végére elég fáradt voltam, és még így is végül egy órát sötétben totyogtam lefele.
Milyen volt az időtök? Ez döntően befolyásolhatja az egész expedíció sikerét.
– Az első kísérleteinknél a Himalája az „igazi arcát” mutatta. Vissza is húzódtunk, mint a csiga a házába, és már a kártyára is kezdtünk ráunni, annyit kellett várakozni. Majd végre megérkezett Pártai Lucia meteorológustól a várva várt jó hír: 20-a és 25-e között szép időre számíthatunk – végül is ez bejött. Azonnal általános rohanás kezdődött a hegy felé.
Hány magashegyi tábort kellett kiépíteni, és ebben milyen segítséget kaptál?
– Négyen voltunk, ez két csapatnak számít. Szerettem volna, ha váltva haladunk, mert így kevesebb sátrat kellett volna felszállítani, persze ez nem jött össze, így dupla sátorral kezdtünk. A csúcsig négy táborhely kialakítása a szokásos ezen az úton, de mi úgy döntöttünk, az egyest kihagyjuk. Ezzel kicsit magasra tettük a lécet. Ez azt jelentette, hogy 1100 méter szintkülönbséget és jelentős távolságot kellett teljesíteni a kettes táborhelyig. Ez „lendületes” haladással is 9 órás meneteket jelentett, ami ebben a magasságban (5300-ról 6400-ra) spor­tos tevékenység. Végül beleerősödtünk ebbe a vállalásba. A hármas tábor a Lhoce-fal közelében, 7300 méteren, a négyes, a csúcstámadó táborhely, 7800 méteren lett kiépítve.
Ha jól tudom, új magyar rekordot állítottatok fel azzal, hogy oxigénpalack nélkül értétek el a 8516 méteres csúcsot?
– Igen, valóban így van, mert 2008-ig az 1990-es Cso-Oju-expedíció tartotta 8201 méterrel a magassági rekordot – aminek te is részese voltál –, majd ezt követte a Makalu 2008-ban a 8464 méteres magassággal, és most Gál László mászó­tár­sammal erre sikerült rátenni 52 métert, így most oxigén­palack nélkül 8516 méter a magyar magassági rekord.
Milyen mértékben jelentett hátrányt neked, hogy protézissel kellett teljesítened ezt a hegyet?
– Mindenképpen többletfeladatot jelentett, jobban oda kell figyelni erre a testrészre. Melegben verítékezik és feltörhet, míg a hidegben a nem megfelelő vérellátás miatt könnyen elfagyhat. Azért kellett ott improvizálnom, mert itthon azért erre nem lehetett jól felkészülni. Ezzel kapcsolatban most sok tapasztalatot gyűjtöttem, amit tudok majd hasznosítani.
Tudod-e, hogy eléggé megosztottad az embereket, mikor a mászás érdekében az amputáció mellett döntöttél?
– Az a megközelítés, hogy „a lábamat a mászásért”, egy bulváros torzítás volt, és nem felelt meg az igazságnak. A valóság az volt, hogy egy kitűnő orvosokból álló csapat konzultációjának eredményeként kellett a döntést meghozni. A sérült testrész (boka, lábfej) nem rendelkezett kellő vérellátással, és még az egész lábam állapotát is veszélyeztette volna (Erőss lelke. Hetek, 2010. január 15.), ők az amputációt javasolták. Nekem szembe kellett volna mennem az ő véleményükkel, ami nemcsak a további sporthegymászó céljaimat veszélyeztette volna, hanem az egészségemet és az éle-temet itt tengerszinten is.
Kijelenthető, hogy a Lhoce teljesítése a döntés helyességét igazolja?
– Ez a döntés – véleményem szerint – nem igényelt igazolást! El kellett fogadnom, ami történt velem, de azért az ábrándjaim megmaradtak, és elkezdhettem ezekért küzdeni. Akartam visszatérni a régi életformámhoz, aminek elidegeníthetetlen része a természet, a sport és a hegymászás. 2010 nyarán már futottam, az őszt pedig a Himalájában töltöttem. A Cso-Ojun 7100 méterig jutottam, és a sok hó miatti lavinaveszély fordított minket vissza.
Miként építetted magad a „csonkolás” után anatómiailag és fizikailag, mert mentálisan – ahogy ismerlek – kész voltál?
– Miután korábbi eredményeimmel és a média segítségével ismertséget szereztem, több cég is felajánlotta támogatását. Valójában – tekintve a protézis árát – szívesebben válogattam volna inkább a különböző autómárkák között, de ebben a helyzetben most ez volt a fontosabb. A megfelelő pótlás a jövőmet határozta meg.
Miként működött a protézis a hegyen? A hó- és jégmezők között sok az omladékos, helyenként jégtüskés, szakadékokkal szabdalt, nehezen járható út. Ezt hogyan viselted?
– Természetesen azok a helyek, melyek a két egészséges lábnak is megterhelőek, nyilvánvalóan számomra még nehezebbek voltak. Figyelnem kellett a csonkra, foglalkozni vele, törölgetni kellett, de szerencsére nem tört fel. Mikor végre havas, jeges területre érkeztünk, már könnyebb volt, akár cipővel, akár hágóvassal mentem. Ehhez tudni kell, hogy ez a protézis kifejezetten a lejtőkhöz lett kikísérletezve, kialakítva.
Ezek szerint van egy „városi” protézis a hegyi szerkezet mellett?
– Igen, mert az, amit a hegyen használok, különleges beállításokkal rendelkezik, a lejtők szögállásához igazítva. Továbbá könnyű szerkezetű, valamint a befogadó tok szűkebb, mert ott van a teherviselő felület. Azonban így fokozottabb a kihűlés veszélye is, melyet speciális szilikonharisnyával sikerült megelőznöm.
Vittek-e már az általad elért csúcsnál magasabbra lábpótlást?
– Igen, hasonló protézissel jutottak fel az Everestre, de meg kell je­gyez­nem, hogy az jelentős segítségnyújtással és oxigénpalackkal valósult meg. Így az a „kereskedelmi mászás” kategóriájába tartozik. Tőlünk ez távol esik, mi más stílusban közlekedünk a csúcs felé. Azonos stílussal jutott fel Szendrő Szabolcs – szintén protézissel – a Cso-Ojura, nem tudok más próbálkozásról. Ezért hamar ismertté vált a mi vállalkozásunk, már most nemzetközi elismertsége lett ennek a teljesítménynek.
Ez volt a kilencedik nyolcezres csúcsod, az első, amit protézissel teljesítettél. Ez már a nemzetközi ranglistán is jelentős eredménynek számít. Hányan vannak, akik mind a tizennégy nyolcezrest teljesítették?
– Nem könnyű erre hiteles választ adni. Mint már említettem, többféle magashegyi mászóstílusban közlekednek a hegyen. Sokan vannak jó anyagi körülmények között, motiváltak, de nem túl erősek, és felkészültségük is kívánni valót hagy maga után. Sok-sok segítséggel fel-fel lehet jutni. Természetesen sokan vállalják az igazi mászóstílust is – saját erőből –, tehát meglehetősen vegyes a kép. Egyébiránt 2010-ben összességében már elérte a húszat azoknak a száma, akik mind a tizennégy nyolcezresre feljutottak. Olyan hegymászó is van, aki megkísérli mindegyiket kétszer teljesíteni. Szeretnék megemlíteni egy baszk származású hölgyet, Edure Pasabant: ő mind a tizennégy nyolcezrest teljesítette, és csak az Everestet palackkal. Nagy különbség palackkal közlekedni, vagy csak azzal a kevéske maradék oxigénnel, ami ott fellelhető. Mint köztudott, az oxigén parciális (részleges) nyomása 5200 méteren 50 százalék, míg 8200-on 34 százaléka a tengerszintinek. Nem egyszerű avval a kevéssel beérni. Aki nem járt ilyen körülmények között, annak ez nehezen értelmezhető. Röviden, sokkal jobb a levegő, mint a Nagykör­úton, csak sokszor kell kinyitni a szánkat, hogy valami el is jusson oda, ahová kell.
Miként ítéled meg az esélyeit a hátralévő öt nyolcezres teljesítésének a Magyarok a világ nyolcezresein nevű csapattal?
– Lehet, hogy furcsának találod, amit mondok, de számomra nem csak a nyolcezresek világa fontos. Érdekelnek az alacsonyabb magasságokban lévő, de nehezebb utak is, amelyek több kitettséget igényelnek. Azért persze ott van a terveim között, hogy az öt hiányzó nagy hegyre is feljussak. Az eddigi eredményeim alapján látok esélyt ennek a célnak a teljesítésére. Természetesen az előbb említett csapat segítségével.
Az utcán veled találkozva kevesen látnák meg benned, amit véghezvittél. Meg ne sértselek, de nem lógnak rólad az izomtömegek, szemüveget kell hordanod, nem vagy égimeszelő, röviden: nem süt rólad, hogy kilenc nyolcezresnek álltál a tetején. Mik azok a képességek, amik hozzásegítettek ezekhez az eredményekhez, és sok-sok jó hegymászónál voltál képes eredményesebb lenni?
– A hegymászás olyan, mint egy több napon át tartó ultramaraton, csak nem tengerszinten. Ezen felül rendkívüli mentális energiákat igényel. Fontos továbbá, hogy kritikus helyzetekben kellően intelligens, jó döntéseket tudjál hozni – miközben esetleg olyan állapotban vagy, mintha kicsit spicces lennél. Amennyiben valamelyik képességed kicsit is hiányos, már kevés az esélyed a jó eredményre. Úgy gondolom, mikor ezekért kellett sorba állni, jók voltak a pozícióim. Azért van egy dolog, ami különösen fontos, és ezt kiemelném a többi képesség közül is, azt tapasztaltam, ebben követem a vezetéknevemet. Ahogy az ember egyre magasabbra jut, jelentősen csökken a teljesítménye. Nálam ez kevésbé következik be. Lassabban lassulok, és ez ott fenn sokat jelent.
Csak magadban hiszel, vagy van külső segítséged?
– Kell lenni valamilyen külső segítségnek, talán nekem is van egy ilyen fogódzkodóm. Gyerekkoromban elvesztettem egy hegymászó mentoromat. Azt gondolom, mintha vele, érte tennék a hegyen.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!