hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Interjú Bárdos Andrással
A sajtó mint hatalmi ág megbukott

2011. 03. 11.
Sem a televízió, sem a politikai újságírás nem képes befolyásolni a politikát, és erről le is tett már, mondta a Heteknek adott interjúban Bárdos András. Az egykori televíziós újságírót március 15-e, a sajtószabadság napja alkalmából kérdeztük a magyar média állapotáról, feladatáról.

Van értelme feszegetni a sajtószabadság kérdését? Érdekel ez bárkit?
–ŰAz probléma, hogy olyan országban élünk, ahol fel kell tenni ezt a kérdést. Miért nem beszélnek a sajtószabadságról Angliában?
Az interjúra készülve beütöttem a keresőbe a „Bárdos András” és a „sajtószabadság” kifejezéseket, de csak egy találat jött: egy tavalyi konferencia, ahol jelen volt.
–ŰSajtókérdésekben általában nem szoktam megnyilvánulni, de remélem, hogy ettől még nem lesz rossz az interjú. Eléggé eltávolodtam a sajtótól az elmúlt években. A folyamat akkor kezdődött, amikor még televíziósként dolgoztam, azóta pedig, hogy nem tévézek, végképp távol tartom magam a témától. 
Ez érdekes, hiszen a Tények egy újságíráson alapuló munka volt.
–ŰAmikor elkezdtük a Tényeket összerakni 2002–2003-ban, nagyon sok gondolatom volt arról, hogyan lehetne egy függetlenségét, tartalmát, metodikáját, dinamikáját tekintve amerikai típusú hírműsort készíteni. De ahogy múlt az idő, mindez egyre kevésbé tűnt fontosnak és érdekesnek, mert ez a fajta híradózás fokozatosan veszít a súlyából a hírtelevíziók és az internet korában.
Akkor minek tudható be – egy friss felmérésben olvastam –, hogy kormánytagok nyolcvanszázalékos túlsúllyal szerepelnek az MTV, a Duna TV és a TV2 híradóiban? Ebből úgy tűnik, hogy a politikusok számára igenis fontos a híradó.
–ŰNem ismerem ezt a felmérést, és nem tudom, most hogy működnek a dolgok. Azt viszont tudom, hogy abban a huszonöt évben, amíg én politikai újságíróként dolgoztam, általában nem a politika törekedett be a sajtóba, hanem a sajtó nyitotta szélesre a kapukat, és várta a direktívákat. Abban az időszakban inkább volt szó öncenzúráról, önmanipulációról, rettegésről, mintsem a politikusok agressziójáról.
Éppen tíz évvel ezelőtt adott interjút a Heteknek sajtószabadság témakörben, és akkor is ugyanezt mondta.
–ŰEzek szerint nem változott a véleményem. Pedig voltam az RTL Klub hírigazgatója, a Magyar Televíziónál számos hírműsornál dolgoztam, hét éven át főszerkesztettem a Tényeket. Vagyis ha valakinek, nekem biztosan tudnom kellene a politika nyomulásáról. De soha nem éreztem ezt, bármelyik párt volt is hatalmon.
A médiatörvénnyel, a média állapotával, feladatával kapcsolatos vitákat követte?
–ŰNagyon kevés sajtóterméket fogyasztok, valójában kizárólag az internetről tájékozódom, ezért a vitának csak a szele jutott el hozzám. Már csak azért is, mert két hónapot az Egyesült Államokban töltöttünk, nemrég jöttünk haza.
Persze tudom, ez olyan, mintha megkerülném a kérdést, úgyhogy próbálok tisztességes választ adni: nem vagyok büszke arra, ahol ma a magyar sajtó tart, és felelősséget vállalok ebben.
Amennyiben?
–ŰAzt gondolom, hogy ha van néhány ember, aki jelentős hatást gyakorolt a magyar politikai televíziós újságírásra, én köztük vagyok. És szerintem a szakma nem lett jobb, nem lett tisztességesebb, körültekintőbb, bölcsebb, felelősebb. Ez részben az én bűnöm is.
Konkrétabban? Baráti vendégeknek nem tett fel rázós kérdéseket? Vagy kiszerkesztett bizonyos híreket az adásból?
–ŰNem, itt nem arról van szó, hogy én hazudtam vagy csaltam volna, hanem arról, hogy buta voltam, vagy nem voltam elég tehetséges, elég bátor. Olyan esetre nem emlékszem, hogy úgy hazudtam volna akár egyszer is, hogy közben tudtam, hogy nem mondok igazat. Arról van szó, hogy ennek az országnak senki nem magyarázta el az elmúlt huszon-egynéhány évben, hogy a csőd szélén áll, és csak az lesz a miénk, amiért megdolgozunk. Én sem magyaráztam el.
Miért nem?
–ŰKésőn jutottam el arra a felismerésre, hogy legyen itt bármilyen kormány, a problémákat nem tudja megoldani. Mégpedig azért nem, mert ahhoz másként kellene viszonyulnia a társadalomnak a versenyhez, a kapitalizmushoz, Európához, a demokráciához. Amikor rájöttem, hogy van egy alapvető, tömeges menekülés a versenytől – sokakban teljes joggal –, akkor már olyan mélyen gyökerezett az a tévhit, hogy jó politizálással jobbá lesz az ország, hogy azon már nem lehetett változtatni. Ismerőseim jó része most is azt gondolja, hogy neki bizonyos szintű jólét jár. Azt mondja egy nyolcvanéves asszony, hogy végigdolgoztam az életemet, egész életemben fizettem a tb-t, és most fizessek az orvosnál? Mondom, Mari néni, tessék visszagondolni, egyetlen forint tb-t nem tetszett fizetni, mert mikor nyugdíjba ment, még nem is volt tb. Az emberek tömegméretekben gondolják, hogy jár nekik a gondoskodás, én viszont nem magyaráztam el, hogy nem jár, hanem évtizedeken át ostoroztam a politikát, amiért nem oldja meg a problémákat.
Kerényi Imre színházrendező egy tévéműsorban azt mondta, zavarja, hogy a sajtó irányítani akarja a politikát, mert csak az ellenőrzése lenne a feladata.
–ŰEzt hadd ne kommentáljam. Szerintem az a gondolat, hogy a sajtó a negyedik hatalmi ág, megbukott a világban, és Magyarországon is, mert nem képes az ellenőrző szerepre. Ennek több oka van: a televízióról bebizonyosodott, hogy valójában csak szórakoztatásra alkalmas. Másrészt a sajtó mögött álló tulajdonos nem képes megőrizni a függetlenségét, nem tudja megvédeni az embereit a politikával és a pénzügyi világgal szemben. Szerintem a negyedik hatalmi ág gondolata illúzió volt. Sem a televízió, sem a politikai újságírás nem képes befolyásolni a politikát, és erről le is tett már.
Ezek alapján mi lenne a média dolga?
–ŰAzért bizonytalan a válaszom, mert azt sem tudom, micsoda a média. Írok a barátaimnak három sort a Facebookon: ez már média?
Ha sokan olvassák, akkor bizonyos értelemben tömegtájékoztatás.
–ŰErről van szó! De akkor mi az, hogy sajtó vagy média? Ha válaszol valaki a Facebook-üzenetemre, az média?
Nagyon jó kérdés, nem tudom.
–ŰSenki nem tudja rá a választ. És ezért van nehéz dolga egy médiatörvénynek, ha szabályozni akar: a Twittert, a Facebookot is szabályozzuk? Szabályozni nem lehet, legfeljebb lekapcsolni az internetet.
Azt mondta, hogy leginkább az internetről tájékozódik. Ami onnan megtudható Magyarországról, az kielégítő?
–ŰUgyan! A magyar sajtó – és ebben nekem is részem van – az esetek nagyon nagy többségében a könnyebb utat választja. A Hírstarton a top száz kattintott hírből kilencvenöt arról szól, hogy ki mit villantott, miközben ritkán olvasható egy normális elemzés arról, hogy például mit jelent a forint árfolyamának jelenlegi szintje. Miért nincsenek elemzések? Miért nem látok erről tévéműsort?  Ilyent kérdezni is butaság: mert nincs piaca. A villantásnak van piaca.
Érdemes összehasonlítani a magyarországi média minőségét a piacvezetőkkel?
–ŰAz európaival össze lehet hasonlítani. Az RTL Klub híradója Magyarországon nem sokkal rosszabb, mint a németeknél, nem látok olyan irdatlan különbséget, mint a Bayern München és a Ferencváros között. Azonban, ha az amerikai tévét hasonlítjuk össze a magyar tévékkel és az európai televíziók többségével, akkor azt látjuk, hogy soha be nem hozható, évszázados különbség van.
Miért jobbak ennyivel az amerikaiak, vagy mi az, ami nálunk vagy Európában hiányzik?
–ŰA természetesség. Az amerikai televízió annyira természetes, annyira önmaga, hogy az egyszerűen fölülmúlhatatlan. Egy amerikai tehetségkutató show-ban emberi történetek következnek egymás után, óriási drámák, nagy sírások, nagy nevetések: ott minden emberi, itt pedig minden művi.
Őszintén emberi, vagy úgy van kitalálva?
–ŰTermészetesen úgy van kitalálva, hogy emberinek érzed.
Őszintére hazudják a történeteket? 
–ŰŐszintére hazudni egy történetet: de jó szöveg! Mégis vitatkoznék: nem lehet őszintére hazudni egy történetet. Az amerikai tévék jelentős része egyébként meglepően eszköztelen, összehasonlítva az európai tévével. Nagyon kevés bóvlit használ, a hírműsorokban rengeteg a beszélő ember. De azok a legjobbak, olyan gondolatokkal és olyan médiaképességgel, ami odaszegezi a nézőt a képernyő elé. 
Mi az oka annak, hogy Magyarországon idős, tapasztalt szakembereket nem nagyon látni a televízióban…
–Ű…Én a magam negyvenhat évével már Matuzsálem korúnak számítanék, ha még televízióznék…
…miközben sok fiatal képernyősről nehéz elhinni, hogy érti is, amit a súgógépről felolvas? 
–ŰNálunk az elmúlt huszonöt évben annyi minden történt a médiában, ami mondjuk Svájcban a következő ezer évben fog megtörténni. Ez nagyon fontos kérdés, örülök, hogy szóba került: az én generációm elhasználódott. Annyi interjút készítettem, annyit voltam képernyőn, annyi fontos műsort szerkesztettem és szerepeltem bennük, ami több tucat embernek elég lett volna.
Miért alakult így?
–ŰMert felkapott minket a rendszerváltás, ártatlanok voltunk, és talán nem is voltunk tehetségtelenek. Felkapott és egészen az elmúlt egy-két évig lökött minket ez a hullám: Pálffy Istvánt, Friderikuszt, Sváby Andrást, Geszti Pétert, Palik Lászlót. Elhasználódtunk, vége van.
Én ennél is idősebb korosztályra gondoltam, mint például Larry King.
–ŰAz ő magyar kortársai végképp elhasználódtak.
Tegyük fel, hogy ismét vállalna hírműsort. Elsősorban milyen szempontokat venne figyelembe a szerkesztésnél: gazdasági érdek, nézettség, pártkötődés?
–ŰVegyük, mondjuk, a pártkötődést. Szörnyű szó. Nekem nincs pártkötődésem, nem tudok egyetlen pártot sem megnevezni az elmúlt húsz évben, amihez tudtam volna kötődni. Ettől függetlenül nyilván látom valahogy a világot – van párt, amelyik valamivel közelebb áll a világképemhez, és van, amelyik távolabb –, és részt szoktam venni a szavazásokon is. De az egész karrieremet úgy töltöttem el, hogy azt gondoltam, az volt a meggyőződésem, hogy a világlátásomat el kell titkolni. Ha most politikai újság­­­­­-­­író lennék, akkor azt gondolom, úgy lehetnék jó politikai újságíró, ha világos lenne minden tévénéző számára a világlátásom. De ebben az országban abban a pillanatban, ahogy te a világlátásodról beszélsz, azonnal hozzád ragasztják annak a pártnak a nevét, amelyikhez viszonylag a legközelebb állsz.
Holott a kettő nem jár feltétlenül szorosan együtt.
–ŰNem jár együtt szükségszerűen. Az újságírók többsége nyilván liberális, de ettől még valakire, akinek a világnézetében, mondjuk, központi helyet foglal el az emberi szabadság, azt mondani, hogy SZDSZ-es – ez tahóság.
Az elmúlt években könyveket írt, és rektorhelyettes a Színművészeti Egyetemen. Szóba jöhet még az újságírás, a televíziózás?
–ŰEz az első olyan kérdés, amire azt mondom, hogy nem tudok száz százalékig őszintén válaszolni rá, mert nem tudom a választ. Ha az a kérdés, hogy tévésként kiégtem-e, azt mondom, szerintem nem. Ha az a kérdés, hogy híradósként kiégtem-e, a válasz: igen. És politikai újságíróként is kiégtem. Lehet, hogy öt-tíz év múlva újra lesznek ezzel kapcsolatos gondolataim, de e tekintetben most nincsenek. Évek óta nem volt egyetlen épeszű ötletem sem a tévével kapcsolatban, ezzel szemben elég sok ötletem volt a Színművészeti Egyetem átalakításával, az ott zajló oktatással, könyvírással, könyvkiadással kapcsolatban. Meglátjuk.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!