Ön a Berlini Charité szervezetnél egy prevenciós programot vezet, amelyben lehetséges és valódi erőszaktevők önként vesznek részt a terápián. Hogyan akadályozza meg, hogy a pedofilok a gyermekekkel erőszakoskodjanak?
– Először is felállítunk egy részletes diagnózist. Ennek előfeltétele egy együttműködésre kész fél, aki a valóságnak megfelelően elmondja, hogy szexuálisan miről fantáziál. Csak így tudjuk kitalálni, hogy mik alapján választanak – melyik nemet helyezik előtérbe, milyen tetteket és milyen testfelépítést.
És aztán?
– Az adatok alapján felállítjuk a veszélyanalízist arról, hogy milyen szituációk vezethetnek a mindennapokban szexuális visszaélésekhez, és hogyan sikerülhet a páciensnek az ilyen helyzeteket a legjobban kikerülni. Nagyon gyakran az érintettek – a saját kívánságaikon keresztül – eltorzított formában veszik tudomásul a valóságot. Így például egy homopedofil általános iskolai tanár, csak azért, mert egy diák gyakrabban felkeresi, azt feltételezi, hogy a fiú automatikusan szexuálisan is érdeklődik iránta.
De egy ilyen pedagógusnak remélhetőleg azt tanácsolnák, hogy váltson munkát, vagy nem?
– Mindenképp. Aki egy ilyen veszélyszituációt nem ismer fel, és nem reagál rá megfelelően, annak más környezetben kell dolgoznia. Aki felelősen viszonyul saját vonzalmához, mindig a megfelelő következtetéseket fogja levonni, mert saját maga is törődik azzal, hogy a gyerekek ne szenvedjenek károkat.
Tehát meg van róla győződve, hogy a pedofilok képesek kontrollálni saját szexuális benyomásaikat?
– Igen. De ez csak akkor lehetséges, ha az érintettek maguk is akarják. Mint minden más krónikus betegnek, nekik is meg kell tanulniuk, hogy tudatosan kezeljék a betegségüket. Aki erre nem képes, és a gyerekek áldozatául esnek ennek, azzal szemben csak büntetőjogi eszközökkel lehet fellépni.
A páciensei között a katolikus egyház tagjai is megtalálhatók. Lehetséges egyáltalán a papok közötti prevenció?
– Igen. Meg vagyok róla győződve, hogy a pedofil egyháztagokat el lehet érni, mielőtt bűncselekményt követnének el. De ez csak akkor működik, ha az egyház ezt a folyamatot támogatja, annak elismerésével, hogy a pedofil vonzódás még nem bűn önmagában, része az isteni teremtménynek, és az érintetteknek segítségre van szükségük. Senki sem akar ilyen lenni, ez egyszer csak létrejön – úgy, mint minden más szexuális preferencia fiatalkorban –, és aztán az illető életének végéig fennmarad. A vonzódást önmagában nem tehetjük egyenlővé a megrontással. De mindenképpen gondoskodnunk kell arról, hogy a fantáziákból ne legyenek tettek.
Több pedofil található az egyházban, mint a társadalom többi részében?
– Azt feltételezik, hogy a férfi lakosság 1 százaléka érintett, ez Németországban körülbelül 250 ezer embert jelent. Azt, hogy milyen magas a katolikus egyházban az arány, nem lehet pontosan tudni.
Néhány amerikai kutató abból indul ki, hogy a pszichózissal rendelkező embereket gyakrabban vonzza a papság intézménye és a vallási rituálék. Az egyházi oktatási intézmények gyűjtőhelyei a pszichikailag beteg embereknek?
– Biztosan nem. De azt nagyon valószínűnek tartom, hogy egy konfliktusos szexualitással terhelt ember a templomban otthonra talál, mert ott védve van a kérdésektől – miért nincs barátnőd vagy feleséged, családod? Erre a cölibátus nagyon alkalmas. Ehhez jön még, hogy egy pap társadalmilag elismert szerepet tölt be – legalábbis az általam ismertek számára ez volt az egyik oka annak, hogy papok lettek. A szükségükből erényt kovácsoltak…
…és a katolikus egyházban szokásos eltussolások miatt nem kellett büntető eljárástól tartaniuk szexuális visszaéléseik miatt.
– Ön egy megtervezett eljárásmódot feltételez a vonzódás esetében. De a gond éppen a probléma tudatos elemzésének hiányában van.
Mi történne, ha az egyház végre nyíltabban és egyértelműbben foglalkozna a témával?
– Ez segítene nekünk, hogy a potenciális pedofilokat jóval hamarabb felfedezzük, és időben megtanítsuk nekik, hogy az ember hogyan kontrollálhatja saját magatartását – még mielőtt bárki áldozatul esne. A mostani pácienseink negyven körüliek, ha sikerülne a fiatalabb embereket elérni, akiknek már kialakult a vonzódási körük, az nagy lépés lenne előre. De ehhez az egyháznak támogatnia kellene a szakszerű diagnosztikát és terápiát.
Úgy véli, hogy ezeket alkalmaznák az érintettek?
– Erről meg vagyok győződve, mert a papoknál a társadalom iránt érzett felelősségtudat még erősebb, mint általában. Az egyre növekvő elhajlásuk tudomásul vételének hiánya az, ami veszélyessé teszi őket. Alábecsülik fantáziájuk erejét. Olyanok, mint a vakok, akik azt hiszik, hogy látnak – előbb vagy utóbb elesnek.
Az amerikai kutatók, mint például David Finkelhorn, abból indulnak ki, hogy egy szigorúan hierarchián alapuló rendszer nagyban megnöveli a visszaélések valószínűségét.
– Egy világos szabályokkal rendelkező zárt rendszer ahhoz vezet, hogy a potenciális elkövetők hamis biztonságba ringatják magukat. Azt hiszik, hogy ha valaki követi a szabályokat, akkor mindent az uralma alatt tud tartani. Egyidejűleg azonban van egy titkos világuk – ezek a fantáziáik.
Sok egyházi személy fiatal korában bekerül az oktatási rendszerbe, és szakértők szerint ezzel pszichoszexuális szempontból megrekednek egy tinédzser szintjén. Ez megkönnyíti az áldozatokhoz való hozzáférést?
– Sok pedofil hajlamú férfi felenged a gyerekek világában, és olyan atmoszférát áraszt, amely azt üzeni, hogy közel vagyok hozzátok. Mint minden ember, egy pedofil is olyan kötődést akar kialakítani, amely a szexuális preferenciáinak felel meg.
Ön levélben fordult XVI. Benedek pápához, amelyben segítséget kínál az egyháznak a gyermekek megrontása elleni harcban. Örült a Vatikán az ajánlatának?
– Nos, megköszönték, tudomásul vették az ajánlatomat, és közölték velem, hogy a kúriához továbbítják az iratokat. De ez már több mint egy éve volt. Tudom, hogy ezek a dolgok csak nagyon lassan fejlődnek, különösen egyházi körökben. De sajnálom, mert tudom, hogy hogyan lehetne a további áldozatokat megóvni.
2010. 02. 26. (XIV/8)
