hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mónika és a fantomfájdalom
Konrád György az emberi méltóság hiányáról

2007. 11. 28.
Nem azt mondom, hogy e két fiatalember menjen innen, inkább azt, hogy nevelődjenek. Fiatalok még, tapasztalatlanok, s híján vannak a bölcsességnek. Jobb, ha olyan ember lesz miniszterelnökké, aki már végigment több szamárlétrán, aki megismerkedett sok reális élethelyzettel, akinek az életében volt igény arra, hogy szerény legyen, s hogy legyenek fölötte emberek. Aki fölött soha nem volt még senki, istennek hiszi magát.



Fotó: Somorjai László

Az utóbbi hetekben mintha felizzott volna a politikai közbeszéd. A két
nagy párt széteséséről, vezéreik gyors lecseréléséről, az SZDSZ eltűnéséről
beszélnek az elemzők. Levelek s ellenlevelek íródnak. Ön, mint a hajdani SZDSZ
meghatározó személyisége az irodalom tisztes távolából, hogyan látja a jelen
történéseit?

– Ezt politikai hisztériának tartom. Nem látom, hogy valóban az történne,
amiről a sajtó ír, és nem is feltételezem a két férfiúról, hogy hagyná magát
lecserélni. Hovatovább nem is tartanám méltányosnak és ésszerűnek. Tételezzük
fel, hogy az egyik ember szidja a másikat, akkor azt is lecserélik, aki szid és
azt is, akit szid? Én nem azt vettem észre, hogy Gyurcsány határolja el magát
folyton Orbántól, hanem azt, hogy Orbán hangoztatja, hogy az ellenfele
elmebeteg, és mond mindenféle rosszat és csúnyát, amit megismételni sem
szeretnék. Ő szab mindenféle határidőket, hogy mikorra tűnjön el a kormány a
színről. Én nem vettem észre, hogy Gyurcsány körül olyan goromba emberek
lennének, mint Kövér és társaik. Az „egyenlő távolságot mindkét féltől”
teóriákat legtöbbször felületesnek és kétesnek tartom. Ez egy hamis mérleg.
Mellesleg azok a gyáva emberek szeretik ezt gondolni, akik ’89 után „függetlenek
vagyunk” felkiáltással, sem az ellenzékhez, sem a másik oldalhoz nem tartoztak.
Mind az MSZP-ben, mind a Fideszben olyan emberek vannak leginkább, akik ’89
előtt csendben lapultak. Emiatt aztán utálják azokat, akik nem lapultak, akikre
most jobbról is és balról is rá lehet rontani, akiket most talán ki lehet
törölni a megbecsültség köréből. Én szelíden, de mondtam a magamét akkor is. Ma
már igyekszem olyan lenni, mint a bárány.

Berlinből, Brüsszelből mennyi látszik mindebből?

– Ma hajnalban jöttem haza Brüszszelből, kitűnő irodalmárokkal és
gondolkodókkal ültem egy asztalnál. Az ottani sajtó azt rebesgeti igen
izgatottan, hogy az országon belül szét akarnak válni a flamandok meg a
vallonok. De a lakosságnak valójában semmi kedve a szétváláshoz, nem is készül
erre, nem is akarja ezt. Sőt tüntetnek is, hogy nem válunk, s a legtöbb házra
kitettek egy belga zászlót. Jobbra a flamandok, balra a vallonok, hát a belgák
hova menjenek, kérdi a viccbéli Kohn, aki odakeveredett. A széthúzás elválás,
kiválás, szétoszlás, a nacionalista szeparatizmus Jugoszláviában is csak bajt és
könnyet hozott, sok ember veszítette el emiatt az életét és az otthonát. A
brüsszeli est műsora az volt, hogy ültünk egy asztalnál, és beszélgettünk.
Egyszer csak megjelent egy szerény kis ember – nem tudtam először, hogy ki ő,
nem ismertem fel azonnal –, kezet fogtunk vele valamennyien, és tovább folyt a
diskurzus. Martens úr volt, aki háromszor volt miniszterelnök, és most az
európai néppárt elnöke. Egyszerű és kedves beszélgetőpartner volt, ő is Belgium
egybetartása mellett érvelt. Egyszer csak mondja nekem Gyurcsányra célozva, nem
jó ez a hazugság dolog. Kérdezem tőle más miniszterelnök még nem hazudott?
Dehogyisnem. Más is hazudott. Mit szólna ahhoz, mondom neki, ha valaki azt
mondaná, hogy ő még soha nem hazudott? Legalábbis felhúznám a szemöldököm –
válaszolta.

Majd elmondta, hogy mikor Pesten volt, Orbánék elvitték egy templomba, ahol
megjelent Gyurcsány is, de nem köszöntek egymásnak. Ezt minimum polgáriatlannak
minősítette, és említette, hogy a többi „kollegája”, Helmuth Kohl, Nicolas
Sarkozy, Angela Merkel sem igazán érti e két magyar férfiú viselkedését. Egyszer
majd közrefogják Orbánt, mint egy tehetséges fiatalembert, és megtanítják a
helyes nyugat-európai illemre.

Sok mindent hallani az SZDSZ háza tájáról. Beszélnek gyors haláláról,
esetleges feltámadásáról, s egy új liberális konzervatív párt lehetséges
megjelenéséről, amit esetleg volt SZDSZ-alapítók fognának össze.

– Hiszem, ha látom. Az SZDSZ-ből sokan kiváltak. Volt, aki látványosan,
hangzavar közepette, sajtócsinnadrattával kísérve. Mindenkinek joga van
otthagyni egy pártot, amit már nem szeret.

Ez többek között önnel is megesett.

– Igen. Én egyszerűen kimaradtam. De a régi barátaim iránti szimpátiám
megmaradt, mert a barátságot olyan elkötelezettségnek tartom, ahol a
megbízhatóság évtizedek múltával is első rendű kívánalom. Azt a magatartást,
hogy az ember kilép valahonnan, és utána elkezdi szidni azt a szobát és
társaságot, ahonnan kijött, nem tartom elegánsnak. Elismerem, hogy fájdalmas a
kilépő ember lelkiállapota – bár a kilépés gesztusa legtöbbször tetszik magának
a kilépőnek is –, merthogy már nincs ott, ahol előzőleg jól érezte magát.
Mondják, hogy a lecsonkolt embernél van egy úgynevezett fantomfájdalom. (Így van
ez többek között a nyugdíjba vonuló embereknél is.) Ezt a fájdalmat, bár én is
megéltem, de egy felnőtt embernek fegyelmet kell tanúsítania: nem szidhatja
úton-útfélen, amit vagy akit elhagyott. Pláne ne ábrándozzon arról, hogy ő majd
összehoz egy jobbat.

Köztünk szólva nem is gondolnám, hogy az SZDSZ-ből kilépett jeles férfiak erről
ábrándoznának. Nekem úgy tűnik, hogy nagyon jól megvannak. Kis János miért
akarna egyetemi tanárként a távolból pártot igazgatni. Hack Péter is kiválóan
megvan, láthatóan élvezi, hogy tanít, lapot szerkeszt, és gyülekezetbe jár.
Gazsinál (Tamás Gáspár Miklós – a szerk.) más jellegű a probléma, valahogy nem
él meg rendesen. Sokat ír, de rosszak a honoráriumok. Hibáztatom mindazokat az
egyetemeket, amelyek egy ilyen sziporkázóan tehetséges, kiváló embernek, akinek
nap mint nap rengeteg új és eredeti gondolata támad, nem ad professzúrát. Szóval
ő sem fog pártot alapítani.

Lengyel László szerint példának okáért Tölgyessy Péter lehetne egy ilyen
„alapító-integráló”, embereket csatasorba szervező személy.

– Tölgyessy Pétert ugyancsak nagyra becsülöm, igen okos ember, de nem szabad
összekeverni az életstratégiákat, az életpályákat és az ember
személyiségjegyeit. Aki remek tanár, remek elemző vagy teoretikus, nem biztos,
hogy remek pártszervező is, merthogy más lelki alkat szükségeltetik hozzá. Egy
pártszervezőnek nem biztos, hogy zseniális lángelmének kell lennie.

Azt mondta a beszélgetés elején, hogy politikai hisztéria folyik
Magyarországon. E hiszterizálást kik gerjesztik? A politikusok, az elemzők, a
sajtó?

– Mintha mostanában akkor tetszene önmagának egy magyar újságíró, amikor
fölényeskedik, amikor nyegle, nagyképű vagy lesajnáló. Ezek az újságírók azt
hiszik, hogy ha rosszat írnak valakiről, azzal fölébe is kerekednek, hovatovább
többek lesznek nála. Rendszeresen olvasom a vezető nyugati lapokat is, de ott
ezt nem tapasztalom. Ez egy magyar betegség. Olyan könnyen szerzett dicsőséget
gondolnak maguknak az újságírók, amiért meg sem dolgoztak. Ha megdolgoznának
érte, szerényebbek, szelídebbek, másokat méltánylóbbak lennének. Nemcsak azt nem
tudom meg az itteni lapokból, hogy mi történik a nagyvilágban, és mi mozgatja az
ott zajló eseményeket, de azt sem, mi történik Magyarországon. A munkát – a több
kutatást igénylő, tárgyi magyarázatot adó mély emberi empátiával megírt cikkeket
– felületes fecsegéssel, nagyhangúsággal, vagdalózással pótolni vagy eltakarni
nem igazán dicsőséges dolog.

Mennyiben ért egyet a reformok tempójával, a megszorításokkal, az új adók
kivetésével, a polgármesterek és képviselők különválasztásával?

– A miniszterelnök úrnak tartózkodnia kellene a „reform-túlbuzgóságtól”. A
kormányban eluralkodott a reformláz. Azt gondolják, gyermeki naivitásból vagy
hozzá nem értésből vagy a tapasztalat hiányából indíttatva, hogy a reformoktól
majd minden jóra fordul. Óvatosabban bánnék ezzel, mert lehet, hogy minden
reform előnyös valakiknek, de hátrányos is, legalább annyinak. Nem értem például
a Magyar Posta körüli hisztériát sem. Hegymagas községben van egy házam, és ott
én bizony nagyon elégedett vagyok Mónikával. Ő az a postás hölgy, aki mindig
jön, és mikor meghallom autójának postakürt zenéjét, kimegyek a kapuba. Mónika
megáll a ház előtt, ideadja a leveleimet, ha vannak, és veszek tőle újságokat.
Ott találkozom a többi szomszédommal, akikkel elbeszélgetünk, elviccelődünk.
Igazán kellemes, és még csak nem is kell elbattyognom a postahivatalba. Szóval
nem értem a hisztéria okát. Nincs semmi kifogásom a „mónikázás” ellen.

Kérdése másik felére válaszolva az élettapasztalatokkal, vezetési
tapasztalatokkal, kommunikációs tapasztalatokkal rendelkező polgármesterek
bizton mindnyájan tudnak valamit. Egy jó polgármester olyan, mint egy
miniszterelnök. Valószínűleg a kormánypolitikának is innen kellene kinőnie, mert
ez a legjobb iskolája a vezetésnek. A helyi politika. Franciaroszágban a
miniszterek polgármesterekből lettek, Chirac, Mitterrand és Sarkozy is
polgármesterek voltak, ezt én normálisnak, jónak és hasznosnak találom. Ezért
nem biztos, hogy egyetértek azzal, hogy Gyurcsány szeretné elválasztani a
képviselőséget a polgármesterségtől. Ki szóljon bele az ország vezetésébe, ha
nem az, aki már sikeresen vezetett egy várost?

Sokak szerint a két egymással szembefeszülő vezér olyan keményen és
végérvényesen belemerevedett a szerepébe, hogy már lehetetlen lesz velük
győzelemre vinni a pártot.

– Nem tartom lehetetlennek, hogy bármelyik párt élén változás történjen, de
nem ilyen drámaian és nem ilyen falomlásszerűen. De én ennél is megengedőbb
vagyok, nem azt mondom, hogy ez a két fiatalember menjen innen, inkább azt, hogy
nevelődjenek. Fiatalok még, tapasztalatlanok, s híján vannak a bölcsességnek.
Jobb, ha olyan ember lesz miniszterelnökké, aki már végigment több szamárlétrán,
aki megismerkedett sok reális élethelyzettel, akinek az életében volt igény
arra, hogy szerény legyen, s legyenek fölötte emberek. Aki fölött soha nem volt
még senki, istennek hiszi magát.

De leginkább azt kívánnám, hogy ez a két fiatalember józanodjon. Orbán nem
tudott belenyugodni a választási vereségeibe, és állandóan azt képzeli, hogy
menetrenden kívüli, heveskedő utcai megmozdulásokkal, hamis demagógiákkal
annullálni tudja a választási eredményt. Örülök annak, hogy a magyar társadalom,
egy furcsa gumiszerű ellenállást tanúsítva, nem veszi be ezeket a dolgokat. Az
izgágaság és türelmetlenség ellenségeskedéshez vezet, és legtöbbször ideológiai
párt lesz az ilyenből. Egy politikusnak legyen edzett ülőgumója és higgadt
férfias nyugodalma a várakozásra. Tudjon várni, míg sorra kerül.

S ha nem kerül sorra?

– Akkor köszönje meg a közönségének, hogy addig ott lehetett, vegye a
kalapját, és távozzon méltósággal.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!